Versek
2013.01.01 00:00
Ahol tapsikol a fény, ott hemzseg
a vágy. Felcsinált.
Kellett velem valamit csinálni.
Őrség
ÚSZÓ SZIGET
petárda és léggömb
Ajándékba kapott vers
Palackot veszített búvár
fasztfúd akció (big whap 20% off)
Ajándékba kapott vers
Sár és bársony
Viszony és vonzódás
Befejezetlen vajúdás
Verseimben megállsz
MIKROSZERKEZET
Soha nem évül el
Ahol tapsikol a fény, ott hemzseg
a vágy. Felcsinált.
Kellett velem valamit csinálni.
Jól sült-e el? Illetlen talán
élvezni az időt? Nem nyár volt.
Örök-nyár.
Bömbölt a hippy hippy shake,
görbe templomkövekre fénymásolt,
és I love you. Újszerű volt,
de összességében, mint a
kétezer éves karácsonyi-kampány
a szeretetről. Hangos, túlzó
(mintha a kutyák elugatnák a
hűségüket). Ezek voltunk,
idétlen beképzelt XX. századi
időtlenek. Testünkön
véres-metszet, felszíni koordináták.
_________________________________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________________________________
Őrség
Győztes-óráimban föladlak, de
mint egy külső erőd (ó, védelek még!)
szervezem az őrséget. Párán és hályogon.
Én már jobban homályosítani nem tudlak.
Félig kész nyarak. Mit kezdtünk el?
Ki tudja meg, ha nem befejezhető. Hét
nyarunk volt. Mint titkot, súlytalanul
nyögöm hozzám írt verseid.
Mennyit hasznosítasz az együtt-
Én már jobban homályosítani nem tudlak.
Félig kész nyarak. Mit kezdtünk el?
Ki tudja meg, ha nem befejezhető. Hét
nyarunk volt. Mint titkot, súlytalanul
nyögöm hozzám írt verseid.
Mennyit hasznosítasz az együtt-
reszketésből? Megráz-e váratlan helyeken
vacogás, az első 100 C°-on olvadás. Azt
írd legalább, hogy teljes volt az álmodozás.
vacogás, az első 100 C°-on olvadás. Azt
írd legalább, hogy teljes volt az álmodozás.
Összezúzol-e mindent, picinyebb semmivé?
_________________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________________
ÚSZÓ SZIGET
Egyre jobban üvölt a popzene.
Kibomlott hajjal. Mellem semmi
nem védi. Ne menj a szélsőségek
felé. Mondogatom, tanultam,
de a határ kémiai. Becsapnak az
álló csillagok. Oldott kéve az esőn.
Hálás vagyok a negatívomoknak,
hogy szétesik körülöttem
minden fix. Nem lehetek
egy ember. Hasadó tudat, egy szív.
A normális énemtől bocsánatot
kérek, már unom, ha álmodozom.
Mint más a motorháztetőt,
ütögetem a fölforrt univerzumot.
Tengernyi szimbólum.
Minden szavad úszó sziget.
A kiüresedő célnál
a hátadra visszaveszel,
(meggyógyultam – nézd!)
még az is lehet.
_______________________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________________
Evidence made medicine
(Elévülhetetlennek mondtad: IGEN.)
Mikor beteg voltam, sajnáltam magam.
Hiába mondtam, hogy megértem, ha
kicsit elhagysz, mint az Isten.
Tételezzük föl, hogy nem orvoslásért,
kuruzsló keleti csudák után viszel körbe
a világon, hanem szárnyaló angyaloddal
partizol, aki boldogságában csivitel bujaságot
és szentírást. Ó sokszor képzeltem, amint
szürcsölöd mámorunk csöndjét és
kihangosulnak a sejtenbelüli zenék.
Ma Buddha-t olvastam.
Anguttara Nikaya III: „Ne higgy semmiben,
amit hallottál. Ne higgy a tradícióban, amit
generációk hurcolnak. Ne higgy a
beszédben, hiába csámcsognak rajta ezrek.
Ne higgy a vallásos könyvekbe írtaknak sem.
Hatóságosdinak, tanítóknak, időseknek. De
megfigyelés és analízis után, ha találsz
valamit (valakit), ami összhangban van az
indítékkal és vezérel: jó és hasznos,
egyszer és mindig – ÉLJ VELE.”
Hiába gyógyultam meg, ha sajnálom magam.
Túl kicsit vagy oda. A képzeléseimmel élek.
Mint futótűz, a reakciós véletlennek.
Apámmal a vizet vezettük be épp. Akkor
még nem ismertél. Azt mondta, ez is
megváltoztatja az életünk, de majd
jönnek akiben nem bízol, és jön
akiben bízni tudsz. Ő hozza el a változást.
Egyszer bízom, egyszer kételkedem.
Ez a max., ennyi végül a bölcselet.
Tételezzük föl, hogy nem hagysz el.....
Mikor beteg voltam, sajnáltam magam.
Hiába mondtam, hogy megértem, ha
kicsit elhagysz, mint az Isten.
Tételezzük föl, hogy nem orvoslásért,
kuruzsló keleti csudák után viszel körbe
a világon, hanem szárnyaló angyaloddal
partizol, aki boldogságában csivitel bujaságot
és szentírást. Ó sokszor képzeltem, amint
szürcsölöd mámorunk csöndjét és
kihangosulnak a sejtenbelüli zenék.
Ma Buddha-t olvastam.
Anguttara Nikaya III: „Ne higgy semmiben,
amit hallottál. Ne higgy a tradícióban, amit
generációk hurcolnak. Ne higgy a
beszédben, hiába csámcsognak rajta ezrek.
Ne higgy a vallásos könyvekbe írtaknak sem.
Hatóságosdinak, tanítóknak, időseknek. De
megfigyelés és analízis után, ha találsz
valamit (valakit), ami összhangban van az
indítékkal és vezérel: jó és hasznos,
egyszer és mindig – ÉLJ VELE.”
Hiába gyógyultam meg, ha sajnálom magam.
Túl kicsit vagy oda. A képzeléseimmel élek.
Mint futótűz, a reakciós véletlennek.
Apámmal a vizet vezettük be épp. Akkor
még nem ismertél. Azt mondta, ez is
megváltoztatja az életünk, de majd
jönnek akiben nem bízol, és jön
akiben bízni tudsz. Ő hozza el a változást.
Egyszer bízom, egyszer kételkedem.
Ez a max., ennyi végül a bölcselet.
Tételezzük föl, hogy nem hagysz el.....
___________________________________________________________________________________________
A letört tövisekhez I.
– nekem is új
kis híján megríkatnak a versek
(azt írja megmagyarázza
mire ment el a sárm)
integráltam a helyem
a túlszereplő bombanők
és a letört tüskések között
kilazult forgó alkatrész
menetét szakított csavar
eppur si muove: mindig túléli a világ
lassan átlátom az idomító-rendszert
nekem is új ahogyan pontosulnak
a megfigyeléseim
nem lapoznék többé lexikonba (béke
és annak feltételei aztán megint háború)
nem tudom hogy' tisztálkodik a lélek de
műszaki végzettségű férfiak mondják
jó a légkör körülöttem
kék-hideg ciklusaim vannak
(maradék sármjával rajzolt
és kivitelezett nekem egy kerti tengert)
jó a légkör körülöttem
ennyit hozott ki tüskéimből
a szív-dizájner
_____________________________________________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________________________________________
Az évülés intermezzói
Úgy éreztem, hogy még nem
kínáltam föl az összes sejtel-
mem, de már elvetett magától.
Befényezte valaki, mint
napkelte a titokzatos hajnalt.
A kert, a legápoltabb is
burjánozni vágyik. Sötétben
és pirkadáskor. Madárfészek
nyöszörgés, fakérgen hangyák.
Ez mind én akartam lenni.
De már elvetett magától.
______________________________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________________________________________
Egyszer csak
Never needs sharpening
Ténylegesen
________________________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________________________
Folyékony fém
Szilárd vagy mint a fém
Könnyű ma léteznem
S ha elfolysz mint a méz
Nyálas elleneznem
Gyurma volt a higany
És láz: a bakfiskor
Normális bolondnak
Lőn: szerelem-szektor
Egy álmom mint klisé
Nyomta a másikat
Egyik sem ért véget
S tekertem fáslikat
C'est la vie - nem tudtam
Józanodni veled
Ha tengerre vittél
Elnyeltek az egek
Aranyon oxigén
Csáppal bábu-babák
Egy sportkocsi-szélben
Voltam paráznaság
Mindegy a pokolban
Padlón vagy paplanon
Úgy hevertem rajtad:
Rajzszög az asztalon
Ebéd-harang jöttél
Faggyal és fagylalttal
Szilárd álmom: fém s méz
A desszert nyarakkal
________________________________________________________________________________________________________________
Egyszer csak
Egyszer csak izgatott.
Hogyan lettek, miért és miből alakultak
egy-egy vidéken az ételek.
Eddig azt tudtam, hogy nekem
a temetőkhöz van
különös kötelezettségem és
számtalan városban, vendéglőben
az ételek fölött a sírkertekről
beszéltem szívesen.
Nincs bennem ambíció. Behemótnyi
rendellenességem van. Talán ezért
szórakoztató a halottak sírjai között.
Tolókocsival.
Mit ettek életükben a halottak? Az ember
az amit megeszik. Abba hal bele, hogy eszik.
Remény van arra, hogy lábra állok.
Nemcsak a konyhában, mindenhol
a verseimben.
_________________________________________________________________________________________________________________
Never needs sharpening
A falevelek kapcsolati tőkéből nem élnek meg.
A humusznak mi a korrupció?
Az elföldeltek szelídek.
Mint ágak, kamasz éveinkben,
kampót csináltunk az ujjainkból és nyújtottuk
egymás felé. Én értettem, s ráakasztottam szertelen,
menekülő érzelmeimet.
Te egy reklámszatyrot tettél rá. Megjegyeztem,
kések voltak a szatyron és a fölirat világnyelven:
never needs sharpening. A mi vad szelídségünk
volt e harsány kép? A felelőtlen szelídítés, a szerelmek
intervallumai; az önfeledt, a szomorú? Mind, amit
kihordtunk magunkból időközönként (levelek, szívek,
kevés erőszak, egó, önimádat) úgy tűnt,
ebbe a szatyorba dobáltuk. Himbálódzott a kékes
zöld reklámszatyor, ezüst élű késekkel.
Csak ma értem,
az egész világ egy ujjon libeg.
_______________________________________________________________________________________________________
Ténylegesen
(It's God who created woman but it's the Devil who created Bardot”)
„az egész civilizáció kényszerítés”
- Sándorfi István
Te nem nagyon nézted meg a nőket.
Ezért furcsa hogy bárkit említettem,
mondtad ki - a fehér felsőben?
- a kék körmű?
Ma nagyon bonyolult vagyok;
hosszú ideje szabadulni akarok,
hogy megmagyarázod mire ment el
a sárm,
mintha oka lennék, vagy miattam.
Voltak jó beszélgetéseink, de..(a ránk zárt
E épületben) de nem nagyon lelkiztél
velem - az ördögeimmel.
Színésznők voltak a kolesz-ágyad fölött.
Összetetten éreztem feküdni ott,
kényszer (elvárás) alatt – néha ténylegesen
felszabadítottál.
________________________________________________________________________________________________
az évülés
ültem az ablak előtt a villamosban
néztem a város járófelületét
kis harangokkal a piac körül sok virág
patkány-szürke sínmező s minden virág eleven
patkány-szürke sínmező s minden virág eleven
ültem a székben a villamoson
egy végleges őszben ideiglenes kirakatok
járdakövön tisztán kivehetően őznyomok
késő volt eszmélni
ültem a villamosszékben
üzentél nekem azt hiszem legalábbis
visszalágyult a járdabeton - és majd úgy
szilárdulnak meg az utak ahogy terveztük
__________________________________________________________________________________________________
Megvoltam neked
mikoron
__________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Fekete szél
Hogy lesz az
amikor túlleszünk
ezen a helyzeten és a
kicsorbult éleink nem vonzanak
köszörűt s az egykori szétszabaduló
reszelék-csillagok mint a félig izzó üszök
korommá szelídülve feketévé festik a szelet
s a mindenség játszi könnyedén elnyel
Hogy lesz az
amikor kár és haszon
értelmezhetetlen (a mindenség
tovább kérkedik tűzzel tüzelővel)
néhány büszke versből párolog a meleg
színházi ruhatárban fölismerik szőrmebundád -
tulajdonlapokon áthúzzák neved és egy hideg tömb-
grániton az enyém mellé kerül
_________________________________________________________________________________________________________
Mozi
Magányomban kökényt szedtem.
Tudod, hogy nem mozdultam ki.
Láttamoztam a lelked.
Tulképpen azt a kökényszeműt
filmeztem vissza, akit szerettél bennem.
Nem jössz; mégis jó.
Moziban: toprongyos ősz-előzetes.
Friss vörheny. És a kökény fanyar.
Ábrándos kék.
____________________________________________________________________________________________________________
Megvoltam neked
Azért mert megvoltam neked,
és mert belezavarodtam valami
naivitásba nem kellene
lenejlonozni páradús csenddel.
Elfogadnám az üres dumát,
csak tépd föl ezt a hallgatást.
Lassan nem tudok szólni
gyermekekhez. Tudod te milyen
egy nőnek, aki nem szűlt?
Tudod te milyen zajos a méh?
Elfogadnám az üres dumát,
tépd föl, tépd föl a hallgatást.
Jó. Persze, mit mondanál?
Te megtetted amit kellett. Tarkón
kell lőni az időt. Jól van.
Lent a gödörben átbeszéljük.
Tartsd szépen az ideged.
Én megvagyok neked.
______________________________________________________________________________________________________________
mikoron
szambáztunk, a pokol voltál, erotika
boleróra szeretkeztünk és a leheleted
belefúlt egy belső mikrofonba
másnap a strandbemondók engem
szólítottak sorra (várnak, várnak, várnak)
s tervekkel vittél az államhatárnak
igenis, volt köztünk szerződés
az a csűrt-csavart jogi lehetetlen
az, ami elévülhetetlen
nem köteleznek ideáim, maradj a poklom
a boleró – nevess más nőkkel, más viccesebb
tudom, hogy megmagyarázod
boszorkányos tehetségű Ciceró
________________________________________________________________________________________________________________
Milyen céllal?
Ajándékba kapott vers
________________________________________________________________________________________________________________
Kezek
Fölemeltem a kezeimet,
hogy majd leengedem és
vállkörzés egy két há.
Fölemeltem a kezeimet,
de úgy maradtak, mint amikor
megadtam magam neked.
Megadnám újra?
Mindenesetre kitartottam
hosszan a fölemelt
kezeimet.
Apád betont hordott
vödörben a tetőtérbe.
Teli vasvödröt lépcső-
fokonként föl-egyet-föl.
Nézni is fárasztó volt.
Láttam ahogy megvetemült
a válla - te akkor a
tengeren voltál - kicsavarta
erejét a vödör és napokig
nem bírta fölemelni a kezét.
Ha asztalhoz ülök, újra húslevest
készítek Apádnak, s etetem,
mint amikor nem bírta emelni
a kezét.
S hol vagy te? Kezeid nyomai,
zátonyok egykor behajózott
testemen..
___________________________________________________________________________________________________________________
Vérpipacs
Konyhaasztalhoz ülni
egy középkorú nőnek,
egyedül, veszélyes fejfájás.
Teszek az álmokra.
Főzök. Ma is odaég.
Nagy lángon kockázatos hagyma,
szívügyekben fellebbezés.
Epizódok a vázában.
Elhangolt szálak.
Vétlen virág.
A tendenciát mondom,
kedvesem. A lényegtelen
dolgok lényegét. A
megállíthatatlan kontuanitást.
Idétlen igézést.
_________________________________________________________________________________________________________________
Milyen céllal?
Mostam, takarítottam.
Ingóságaim pakoltam,
hogy rend legyen kívül.
S hogy kérdezted, akkor
jöttem rá: ingóság
vagy nekem. Fura helyen,
nem tudlak rendbe tenni.
____________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Te milyen céllal vagy az életemben?
Hogy gondoltad, akkor először?
Hogy írsz egy verset a kontinensek között?
Hogy tudja meg a kék-világ? A tenger
nem szimpatizál költőkkel. Érted-e már
végre, a tenger játékszabályzata: nem líra.
Sokáig tartottad magad?!
Amióta verset írsz, azóta kurvultál el.
Idővel mindegy mit jársz körbe szavakkal.
Idővel bizsu minden. Majd visszanézed a
fölcicomázott tablókat. A pogácsás tarisznyát.
PLAY: a geodéziai gyakorlatok idején fölvett
(s z e r e t l e k) egy tihanyi echo pusztán.
Idővel. Ámokfutó a visszhang,
s kizihált tercet találsz a zongorán.
Idővel, animáció az idő. Te, milyen céllal
vagy az életemben? Látod, így szólítalak,
ilyen semmi ostobán, mintha emberiséget a
költő. Élettelenségből a visszhangos élőt.
Mintha nem beszéltünk volna tele, hanyatt
fekve, szobaköbmétereket. De ettől
függetlenül, magadnak, felelned kell.
_________________________________________________________________________________________________
függetlenül, magadnak, felelned kell.
_________________________________________________________________________________________________
Mikor halsz meg?
Gyötrő csókjaim voltak,
ugye, és
nyikorgó mint a kosár?
Tévedésből ellenanyaggal,
szeretőd voltam és
a mamád.
Idegent, támadott az autoimmun
és vártam, vártam,
hogy mikor csalsz meg.
Néha vicces volt a reggeli
fénytörésben hallható kilégzésed:
mikor halsz meg?
Gyötrő csókjaim voltak,
ugye, és
nyikorgó mint a kosár?
Tévedésből ellenanyaggal,
szeretőd voltam és
a mamád
________________________________________________________________________________________________________
petárda és léggömb
a sötétedés folyamat
reflektoros valójában néha
alig látszik a fizikai kereszt
fölváltva vagy velem
ördög - angyal: morfium és fájdalom
mint nappalok és éjszakák
tudom hogy vállalsz
néha rád köszönök
kifosztott magyarul
szia boldog vagy?
néha elolvasom amit írsz
Bostonban vagy
az óceánon valahol
és mire a következő mondatot
összeszedem itt az ősz
nem tudnék odaállni
(tolókocsiban) valaki elé
hogy fölolvassam verses-titkaim
úgy mint neked ha fizikailag nem vagy itt
pedig semmi akcentusom
úgy beszélek magyarul
mint a pap aki összeadhatott volna minket
a Kálvin téri templomban
pokol és menny váltakozásait
futbaledzők is tudják nemcsak én - nem gólra játszok semmit
játszanak-e ők: vitorla és a szél?
(nem akarok győzni ennyire egyszerű)
talán az én belső szerkezetem
éterikus test
és a gerincoszlop belsejében
az élményraktáram veled
a spirituális testiség
ennyire bonyolult vagyok
jön majd az új év
petárda és léggömb
heurese nouvelle année
le plus cher
(innét indult ez a vers hogy szeptemberben
- se nyár se ősz - a sötétedésnek
motyogtam egy sablon szöveget
________________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
A tér rugalmassága
Hiába volt különös a Hold
tegnap este, nem gondoltam
kettőnkről romantikusat.
Sőt, realisztikus voltam. A sötét,
ami lefedte a kozmoszt, nyúlt és
összehúzódott, alkalmazkodón
a Holdfényhez. Mi volt távol és
távolabb? Nem tudtam megbecsülni.
Voltak harsány és összeroskadt
csillagok; az univerzum dráma.
S milyen rugalmas anyag a sötét.
Emléknek mondjuk, pontatlanul,
az idő-halmozást. Ez a halom
sötét energia mind te vagy.
Megbecsülhetetlen emlék. Nem
virrasztok, mégis mintha halottat
őriznék ezen az éjszakán. Vonz
a Hold, de már tudományosan nézem
a testünk közötti gravitációt, s
az érzelmeink felszabadulása:
a kései relativitás. Tér és idő.
Fölcsavarodó koordináták, atom-
nyüzsgés. Távolodunk. Virrad
ma is. Borotválkozom, reggeli,
új otthon, új család. Munka vár.
A világra sorozatban kifeslik a
hajnal, s könnyen elfelejtelek
____________________________________________________________________________________________
Palackot veszített búvár
Azt hiszem nem lehet búcsúverset írni,
tehát hiteleset,
mert soká halunk meg.
És miféle búcsú a halál,
ha találkozhatunk? Hozzánk nem illenek,
a fölösleges jelenetek. (Nyakunkon a karácsony).
Sötét zongora-félhang, rubin fény pislákol,
fehér kapucni alól fölvetem a fejem,
mint valami palackot veszített búvár levegőért.
Pedig lehet hogy nem lesz belőle semmi.
Mostanában világlik rám, hogy hosszú ideje
a pányvákat tépkedem. Tengerfenékből,
az uszonyos-roncs valóságból.
Szálak hajból, bőrből, kutyából
(a kutya az ember terméke).
Búcsúzás az ujjfogásaimban, az elrágott töprengésben.
Semelyik fogyasztás nem lehetne túlfogyasztás,
mintha tartozna nekem a fény, az energia:
szálak, buborékok
(hajból, bőrből, hűségből)
______________________________________________________________________________________________
Szilvási István - Segesvári Hortenzia:
húsz év után
kicsit ciki
hogy most álmodom rólad
feszület
nem kimondani nyíltan
hogy testimádás
mint egy raktár polcrendszerét
leltározni
átvizsgálni a stabilitást
nehogy eldőljön -
húsz év után
_______________________________________________________________________________________________________
A pokolból író ember
Csak neved nincs
Előzetes
Ajándékba kapott vers
_______________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Néha boldog vagy, néha bolond
Nem is tudom, mintha könnyű kalandot,
- letettelek volna már? (s hol
vettelek föl megint?)
Mostanában úgy tudsz titkolózni,
mint valami meghúzhatatlan határ
az északi és déli hemiszféra között.
Mit nem ismerek még benned?
Mi az a frekvencia, ami sejtfalaidnál
megáll és hozzám nem ér el?
Hozzászoktattál a telepátiához.
Fecsegek ördögömről, csalódásaim
az irígy istenek odafrekvenciázzák neked.
Én semmit nem tudok csinálni a titkokkal,
sem az idővel. Ellenszenvesek a
misztifikálók, de még a focisták,
a hivatalnokok is mind,
akik húzzák az időt; a vers is,
amelyik volt, van, lesz között válogat.
Én majd egy búcsúverset írok neked,
de addig nincs köztünk semminek vége.
Íródni fog az elszáradt velőre,
gerincoszlopodban - időzítve lesz,
nem titkolózom, nem manikűrözöm a szívem;
párnabeszédeink azt hitted titkosak?
Minden suttogásod kiabáltam a tengeren.
2011
(S H - nak)
________________________________________________________________________________________________________________
A pokolból író ember
ajtó
Nem tudta meg, milyen az:
falban lenni. Kilinccsel. Módosult.
Nem nyílik össze a két szoba.
(Összevesztek?) Mért pont ő?
Nem nyílik sehova.
Építkezésből visszamaradt.
Fölösleg. Leg-leg, leg-
végül van ez az illúzió,
hogy még valakinek jó lesz.
Hiszen éghető.
ablak
Legyet nyomni rajta szét.
Erre is jó. Húsvét előtt.
Ha már nagytakarítok.
A tisztaságban
kilesni, (mert visszajössz) hogy
jössz e már, ó jössz e már?
Az üvegdörzsöléskor szellemek
járnak. Sebesre dörzsölöm.
Aladinosra. Bárhol megjelensz.
És a narancsos napfényben
elsötétítesz. Ó, pokol! Mintha újra
tudnánk teremteni,
csókjainkhoz - a csodát
_______________________________________________________________________________________________________
Csak neved nincs
Pálinkámban is benne vagy. Pánikomban is.
Csak neved nincs, nem hívlak, nem hívlak senkinek.
Kábán. Készülődöm hirtelen, hogy én is normálisan beülök
egy irodába. Károly, Panni közé és tisztviselek du 5-ig.
Megfürdet a közhangulat és mégsem változom.
Kimért napok, néhány jogszabály, mosoly, barátkozom.
A farpofába ragadt szoknyámat viszonylag
ügyesen rendezem – hazaérek szépen, vesztesen.
Még mindig jól áll az intimissimi, csak sír a mellem,
csak a riadt röpködés ellen ne kezdjek el megint inni.
A skarlátos éj meddig aljasít? Nekem kell hívni?
Pálinkámban is benne vagy. Pánikomban is.
Megrészegítesz. Ki is józanítsz. Mámor. Ámulat.
Senki. Sima képű, neved sincs: lehetsz e mindenem?
Jellegtelen a csend. Szabálytalan a négyzet. Felriaszt
egy madárlélegzet, mintha súgnád a végem.
Az eszményit nem védem, bűnösen szabadnak tudass!
Visszacsókollak. Szégyenemmel ártatlanná avass
_____________________________________________________________________________________________________________
Előzetes
Lesz egy ciklusom: a rohadt álmok versei.
És persze fölveted majd, hogy milyen
elcsépelt, közhelyes a cím, és hol az újszerű.
Százszor megmondtad, hogy versben
ne nyíltan legyek szerelmes.
Talán te az irodalomnak írsz. Izgalmasat,
(dongó a másodvirágzáson). Az én
metafóráim inkább szánalmasak, mint érdekesek,
de nem mindennapi, ahogyan szerettelek
__________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
S H
nem írtam verset majdnem ma sem
készakarva nem vártalak
nem is jöttél
(kiírtalak már magamból)
új lányhoz beszéltem
azt hiszem franciául
talán csak fölmondtam
az egyszer hozzád mondottakat
(hajszálaim között
hagytad az ujjaid
nem hiányzanak)
bocsáss meg tested is alig van
foszló lúdtetem: két szem szárny-részletek
(amikor éhesen nagy lendülettel berontok a konyhába - mintha én még mehetnék haza -
először hervadt virágot cserélek)
kedves szeretnék lenni valakihez
konkrét és költöző
sokáig az új lány voltál
valaki majdnem fizikai
(ez sem a búcsú-vers)
2010
_____________________________________________________________________________________________________________
fülledt volt
a jelenésed
műarany
Vádirat vállaidra
Ajándékba kapott vers
_____________________________________________________________________________________________________________
mozi II.
fülledt volt
a jelenésed
jössz - első
csókom lekésed
de mintha
nem lettél volna
kong az út
magam karolva
*
mindig szeretném tudni
melyik jelenetnél tartunk
hogy nem kellene 7 ajtót
átkiáltani: te vagy az?
*
posztumusz díj:
posztumusz-szex
te mondtad:
az értelmes nőnek anny
i
_________________________________________________________________________________________________________
műarany
fülbevalómmal játszottam
és vadul járt az agyam
túl sokszor
csaptam be magam
hogyne tudnám
reggelre te is más leszel
rántotta-kakaó (na
ez is milyen jó zene) elmosódsz
mosogatunk esetleg
együtt még
aztán a villamosról
előbb leszállsz
arra
én pedig tovább utazom
mert
nem robban le a villamos
________________________________________________________________________________________________
Vádirat vállaidra
Vállaltad, hogy fölemelsz.
Levetettél.
Nem értünk haza.
Miért nem rejtőztünk el?
Sokáig nem lehet?!
Legyünk nyíltak, merészek!
Merjünk a felhőre ülni.
Sokáig ott sem lehet?
Cipelj!
___________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Készület
Hosszú búcsút akartál?
Nesze.
Hirtelen otthagyást?
Nem tudom milyen az. Ez?
Szenvedő-romantikus,
flegma?
Közöny? Mint mellőző hajók?
Maradunk hideg testek?
Az sem? Por?
Hosszú búcsút akartál?
Nesze.
Előkészület a búcsúzáshoz I.
a.)
Azok a bizonyos sémák, amikkel sejtetni
tudtam a jövőt nőknek, azt nem értem.
Lakótelepi erkélyekről néhol tisztán látszott
a tenger, s(h) az egyhangúságból kimarkolt
öböl végül te maradtál. Aztán már te sem.
Nyilván a glanc, ami Párizsban megfogott.
Egy glancos nő. Akin vers volt minden hiba.
Ahogy bordásfalon egy kitört borda, szálkával,
(metafórázta később látomásaim: a szálka).
b.)
(s) Ha valaki otthagy egy szeretőt,
már nem kéne szeretnie.
Talán úgy alakult ki a világegyetem
ahogyan kifejlődik az ellenszenv
utálat, gyűlölet.
Mi ez az emberben, ez az egyetemleges
rend, tér-idő, a szeretetben kodifikált viszály.
c.)
Vannak dolgok, amiket túlagyalok,
fellegvári igéződés.
Nem tudhatom, milyen időket élünk,
a csönd-érésből valami végzetes robban,
vagy kisimul a fátum újra.
Petúnia a kereszten és a svasztikán. Mintha
mindegy volna mit takar a virág.
Nem tudhatom, milyen időket élünk.
A szavak, amik megríkattak régen, áznak...és
mocsár, és mocsár...
d.)
Akartam én szólni, mint egy költő-barom,
hétszer (mi fojt?):
szárnytollakra fagyott vízcseppek némítottak,
másszor oroszlán-harc a youtube-on,
tengerész-odüsszeia, magamban
magában maradt mesevilág:
„hülyék vagytok ti nők, ha nem értetek”.
Fojtott-szép dölyf, érzék, ideg.
El fogom hinni a megapixelek számát.
Ezentúl azokat az arcokat fényképezem,
amelyiken együtt-látszik: csalódás és glanc.
Gyűlölni nem lehet a fotóst, aki ki-, be- zoomol...
mindenén pelyh és szálka.
Majd ha döntened kell, röhögj.
Előbb rózsát (tüskéin a véred), utána rögöt.
1 hozzászólás
Egyéb
2012. szeptember 28. 15:36
Matt fényezés
Nincs igaza Dalínak.
100 emberből 99 autót
szeretne karácsonyra, nem
világegyetemet.
Dalínak azt az intelmét
szeretem, hogy ne féljek a
tökéletestől, mert úgysem érem el.
Amióta nő vagyok,
nincs bajúszom. Mindazonáltal
az ékszernek beillő
cigarettatartómban, különböző
bajuszokat hordok
és fölragasztom némelyik férfira,
akiről úgy látom
világegyetemet szeretne.
(és a nevemre írjuk az autót)
_________________________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
hamvak
_________________________________________________________________________________________________
Kilépek az otthonomból, az őszből
Dalolni akartam, nem is tudom.
Talán válaszolni a tavaszi rigónak,
túlharsogni valami csikorgást
a planéta forgásból?
Végső soron vallásos vagyok.
Minden ami halványul, erősíti
a sejtelmet bennem, fáradt öröm.
Komfortom kevés egy otthonnak.
Köszönéseim borsózóak, azt hiszem
megérlelte az idő, a gyerekeknek.
Dalolni akartam, nem is tudom, úgy
megyek bárhová, mint menhelynek
________________________________________________________________________________________________________
A mérgezés tünetei
Ha még fájna nem írnék verset.
Magamat hasogatni
néha jó, néha nem.
Túl erős fogaid voltak, és én
meditatív.
Visszaemlékszem az érveimre.
Hiszen mindenünk visszanézem,
mi volt valóságos, és majdnem lehetséges,
és lehetetlen.
A legek folyamatok, nincs leg-leg-leg,
az idő önmagában túlzás.
(Túlzottan szerettelek?)
Love kills the cat – pusztít az ambíció,
a kíváncsiság, ilyenek a bölcseletek .
Ó, élhetek hasznavehetetlen;
már a gondolat is illúzió.
Torlaszaim robbanásra várnak.
A biztonsági határok meghúzása
is rád várna – izgalmas, nem?
Hónapok óta nem láttalak,
annyit írsz Brazíliában vagy,
és bizonytalan az üzleti siker.
Visszaemlékszem az érveimre,
a kudarc visszaterel
_____________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Szempillád a tengeren
„Sosem voltam ilyen boldog”
különb zenét nem hallott fül.
Kipirosodtál a sótól, és kék
szemedben vörös érháló..
mint aki sírt. A bostoni öbölben
tíz évet előre tudtam, hogy
emlékezni fogok a tengeren
fekvő szempillákra, s a te szemed
hunyom le, ha menedék kell.
És mint szitakötőfátyol, a finom
transzparencia, ha az öröm fáj
________________________________________________________________________________________________________
hamvak
nem mindig látszik a heg
visszahívja a tél
és játszik a kóró mintha virág
pedig jól áll sminknek a seb
vannak durva csudák
ábrándból haramiák
hamvasságom töttyed
gyönyörű merengéseim hamvak
azt hitted velem szabad lehetsz: voila`
gondoltad hogy a szabadság kényszerít
mint hervadást az ősz - mért nem
szöktél el lángnak vagy jég alá
bárcsak rád találnék újra
jégkunyhóban inkubátor - de régi lett
minden új - csupa hiány: rovancs és leltár
átvisszhangzol az éveimen
jaj drágám hamvakból készül
az utolsó mentsvár
__________________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________________
Az évülés gyötrelme
„Úgy igézz, hogy ne legyen esélyem”
(Sz. I.)
Jaj, ezen a félúton; lassan ölsz.
Mint kút mélyében merülő vödör,
a víz visszhangos játéka lennék?
Jaj, ezek a mély, hórihorgas esték.
Alapos az indíték. Tükreimben
maradtak a kifogások. Vissza
akarlak szerezni. Most, amikor
már muszáj ravaszul szeretni.
______________________________________________________________________________________________
fasztfúd akció (big whap 20% off)
barom voltam
asszonyállat
szerettelek
szét kellett volna
vernem a pofádat
görög klasszikák
rómaiak - ült rajtad
az addiktált hasonlat
állati hogy meg-
könnyeztetem magamat
legalább ne
versekbe menekíts
azt sem tudom
értékem van-e már-még
hajnalos-tóthárpádos
merevít a telihold
hergel a big whap hergel
a U2 - húsvét (with or
without you)
ó hol vagyok
fasztfúd akcióban jutányos
_____________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Az érkezés gyakorlása
Útjaim során az egymást kifigyelőkről gyakran
beugrott, hogy én szépen erőszakoltalak meg.
Sztoj - az első átsugárzás akkor ért, amikor
komolyan oroszul tanultál. Kiröhögtelek és
bítleszeket, meg rólingsztónos halandzsákat
énekeltem a füledbe, hogy áj lávjű és vant és níd jű.
Aztán zsötemeztem, de akkor te röhögtél ki.
Elhomályosulsz.
Mersz-e kiállni velem a táblához számolni - ma
már komolyan veszem amit mondok. Nem
azt mondanám, mint szikra a benzin-levegő
keveréket, de törvényszerűen berobbansz. Még
lehet, hogy megérkezem (a késés kegyelme).
Legtöbb problémám aerodinamikai eredetű.
Túlszárnyallak és/pedig számítom röppályádat...
Látod, iskolázatlannak kellett volna
maradnunk - a társadalmi elváráshoz én nem
igazán...és a természeti törvény szerint
te sem - ehhez a be nem azonosítható
szellemi-tárgyhoz, immáron dekádja
akarok vissza- újra- megújulva- üresen-
(kezdetlegesen) megérkezni.
Valahogy olyan, mintha kártyán vesztettelek
volna el. Igyekszem ezt nem mutatni. Inkább
elrejtem magamnak való módon,
és hogy a francba jön ki, kívülről nyugis, laza
benyomást keltek.
Bízom benne följegyezted azokat az első
stírolásaim a menzán, ahogy magamnak
táplálékul kicsit korán odaadtalak.
Abban az időben hitelesen játszottam:
aki tetszett hanyagoltam a ríkatásig.
Nem igaz - az nem igaz, amit az
E épületben mondtál, hogy nekem
akkor jó valaki, ha már spirituális.
_____________________________________________________________________________________________________________
Sár és bársony
mint nyári szezon
strandolókra.
úgy jött rám
az ujjongó-lélegzés.
boglyosan
álltam a telefonnál,
belesüppedve
az időbe.
vártam, eleget vártam
a süketítő csendben.
már kúszni kell,
ha ősz,
hát az ősz elé,
valakivel,
ha nem itt,
hát máshol
a végzettől
visszafelé.
nem tudom ki lesz:
ríkasson, ártson.
legyen
sár és bársony.
1999.
__________________________________________________________________________________________________________________
Viszony és vonzódás
A gáztűzhely öntvényrácsán,
a labirintuson járt a szeme.
És gondolta utazni jó.
Bedobott egy győriédest az
enzimeknek. Jó, egy zöldbab
hosszúságnyi szünetet tartott.
Elhatározni könnyű, de
végleges-elhatározni ..
Nem megy be dolgozni. Ő nem
ott tart, hogy friss dekoltázzsal
kitöltsön HATÁROZATszerű
nyomtatványokat. Úgy van, ez a
beszéd, ez a svarcenegger-hátú: NEM.
33 éves. Amióta elvált, folyik. Mint
a tojássárgája. Sokat várt. Öreg.
Gyereket akar még. Kis dobozkát,
ajándékot. Karácsonyt. Egy éve
szajkózza. Viszonya nincs.
Vonzódása igen. Elszaladt a
bizonyosságba. A város, a házak
között az utcák. Mint egy labirintus.
Ott szólította le egy férfi. Mindig
leszólítja egy férfi. Egy hivatásos-
kalóz. Csak nem tudja kimondani:
IGEN, azt, hogy ez végleges-igen.
Jaj, hány -féle igenje van. Alakot
váltott. Már megint nem akart sajátmaga
lenni. Először is ő, nőből férfi (bakfis
korában jobban ment). Egy határozott,
szilárd kalóz, aki köré kiépül a labirintus,
az út, a tenger.
Túl gyors, élénk a fantáziája. Nő?
A nő, mindennél nagyobb labirintus?
Beléhasít az őszi délelőtt.
___________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers:
a valkűr (SHnak)
szemed belsejét is tudom
"Wanted"
Homlokod mögött
Az évülés: most
________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers:
üzenet
A turistautak festői
___________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers:
a valkűr (SHnak)
szemed belsejét is tudom
tehát ahogy látsz
eljátszottam neked egy színpadnyi csatamezőt
krampuszt és mikulást
(hogy kibányásszam belőled mind a szeretést)
partizó varjú-ufók taposták a vetést
az összes fehér nyomunk oda
gyors tavasz
(mintha késelné a májust az orgona)
és majd festeni akarsz
- az idő egyre szürkébb lesz -
óhatatlan belekeversz
pokol- és mennyország-színeket
kitalálhatnál egy jó kis elméletet
miért történt velünk az élet hirtelen
miért engedtük át egymáson a másikunk
ennyire sebesen – pár év
mint aprócska elgurult mütyűr
gyönyörű védelmező valkűr
__________________________________________________________________________________________________________
"Wanted"
Homlokod mögött
egy kimerevített kép. Bemozdult.
A keresett személy – kaptad a fülest –
halpiacon heringek szemébe néz.
Válogat, mint nekrológ szövegei között
a pap, aztán gyorsan fizet és fut,
mint aki lopott. Az eladó lobogtatja
a visszajárót, és már csak azt veszed
észre, hogy a kendőddel integetsz.
Láttál egy filmet, úgy kapták el a
„wanted” fickót, hogy a piacon
halak szemében kamerákat rejtettek.
A halárus leadta a fülest.
Itatósként fölszívod a távolságot.
Átborzongat a telepátia, és követed
a célzott személyt. Irreális, de vállalod,
hogy tengerészkönyv nélkül, talán húsz
métert ha úszni tudsz, (a strandon mindig
együtt mentetek a vízbe) beslisszansz a
kikötőbe. Tudod már melyik hajó, és
elrejtőzöl a tartalék hajókötelek mögött.
A „wanted” kikormányozza a lomha-házat
a nyílt vízre. Dekk-sima vagy. Szinte alig
lélegzel, nem vehet észre, egy sirály
nem tágít. Bemozdulsz,
és a horizont egy elárvult strandpokróc
_________________________________________________________________________________________________________
Az évülés: most
Mimikátlan festetlen arc
fekete dressz
hozzád magamban beszélek
Semmi keserűség
inkább pantomim-magány
ahogy élek
Most - tehát örökké
el kell beszélnünk
egymás mellett
A jövő minden
emlékével napra nap
valami helyett
Hiányzó gyermekünk növését
s a csókízt majd
valahogy kitalálom - De
ne bízd rám a sorsom:
nem tudod milyen nevettetőn
pantomim-vágtázom
________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers:
üzenet
kár ezen fáradozni
(egykori szerető)
töredék jövőképem
úgyis ellebeg idegenben
mint csipke bokrokon
a hidegmarás
és vissza sem vinném
abba az országba
férfiasságom dércsípését
bőgni kellene már ott
a lankás dombokon
én nem leszek
szenvedélybeteg
kár ezen fáradozni
(egykori szerető)
elhallgatni úgy kell
mint hidegmarásban a csipke
elkopott kampós tüskével
hogyan tudnék heveny
ujjbegyekkel üzenni
sasos álmot
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Yb3XAP0c8WU
_________________________________________________________________________________________________________________
A turistautak festői
Beszéltük egy
kocsmaasztalnál,
3 dologban van
köztünk nézetkülönbség.
Először is te nő vagy.
Én is nő, de átmeneti.
Nem herma, leszbi vagy ilyesmi.
Lelkileg.
Nézd, ha te nem forrsz, forralsz
valamit belül, valami festékes üstben,
ezt egy élet kevés megérteni.
Most fogadd el egynek. (
majd visszatérek rá, egy versben).
Másodszor, te már
szültél, én is szültem, de
nem él. Ezért a halottakat
úgy kell néznem, mint az utat,
egy chagallt, lelkileg.
Harmadszor, mindig
ez a legnehezebb,
neked életcélod van,
és a fákra hivatalból festesz,
hogy el ne tévedjen a turista,
én a káoszomból jövök,
megjelölni az utat
_________________________________________________________________________________________________________________________
Gyökvonás
[Ahol eresztékezve]
________________________________________________________________________________________________________________
Baba-csend
Ajándékba kapott vers:
Szívmütyűr
Nem kellene azt hinned, hogy engem
_________________________________________________________________________________________________________________________
Gyökvonás
Előbb azt a morfém gyököt kellene.
S ha megtalálnám végre, mint kutya
a szájába fogott labdával...
Vinném vissza neked. Hajíts.
Hajíts el végleg. Nem jó már rád
találnom. Te d(r)og!
_______________________________________________________________________________________________________
[Ahol eresztékezve]
Ahol eresztékezve vannak a napok,
ragadós kötőanyag: a mitológia.
Mi köt még bennünket, nem merem írni,
hogy össze – milyen szálakat húzol tőlem?
Kímélhetnél már. Ne érezzelek közel,
a napok eresztékeit húzod.
S vállalnom kell (?), horony és csap
nyöszörét, nehéz-gyönyörrel a sorsod.
________________________________________________________________________________________________________________
Baba-csend
Mint tengeribeteg reszkettem, de nagyon
keveset sírtam. Mondták egy páran, hogy
én nem is voltam gyerek. Pedig játszottam.
Játszottam a csenddel. Három mackóm
volt. Babaház, baba arzenál. Óvodáztunk.
Mikor hazamentek Mariék, én akkor
ültem és néztem körbe, szanaszét
baba kollekció, ruhákat gondoltam rájuk,
vanília szín kosztümöt, retiküllel,
és valamiféle vonulást. Arra emlékszem
sokat reszkettem ülve a csendben, hogy
sikerük legyen a baba manökeneknek.
Már csókolóztam igaziból, és előjött,
nem tudom mi, talán a gének
megőrizték a gyerekidőt, az az ujjongó
reszketés, amit a baba-csend, a merengő
varázslat nyújtott.
________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers:
Beszennyezett szavak I.
Olyan volt, mintha nekem vetted volna a levegőt,
de a levegő a kor volt, a XX. század, és épphogy
felnőttünk, a diploma előtt ott voltunk a boncasztalon,
és inkább zavarodott lettem, hogy megszeretttelek,
mert én akkor már a templomok tetejét roncsoltam
a kételyeimmel, hogy a giccses puttókkal
kiszökhessen az oltárokra celebrált katekizmus, és
a rámaggatott tézisek alatt visszafelejtsem tanult
műmagam, eredetnek: láttam ahogyan kiforgatnak az
ártatlanságból és kontinensből konfetti-országba,
igéből pátoszba, pátoszból alkotmányba bomlik
a teremtés és masíroznak morzsákkal hangyák.
Megszeretttelek és belekérlelt a tucatjával tanult póz
az érvényesülésbe, törtetett velünk valami siker,
a siker-orientált vállalkozás, és darált a törvény,
a jog – már semmit nem akartam csak a felejtést és a
repedést figyeltem mennyezeten, falon és rendszeren,
fajtámmal fajtalan árja-kódot, és pusztítottam magam,
hogyha ezek magyarok, akkor én nem vagyok magyar,
hogyha ezek európaiak, akkor én nem vagyok európai,
és az ősbarlang-sziklákból vájt hajóval kiszöktettelek
(úgy írtam: a kőből vájt hajón) a tengerre, az új világba.
Megszeretttelek. Mint kutya hajléktalan gazdáját. Az
ember azonban elfelejti a szeretést. Nem úgy, hogy puff,
de apránként. És nem is csináltam semmit, csak kiömlött
lépésem a hóra, és hónap jött a hóra,
épp csak helyére raktam az új tárgyak helyét,
a morzsát, a szöszt, az élmények színházjegyét,
és a nyomokat visszanyomtam az újvilágba,
az újvilág hízelgett, ne hagyjam, hogy a szemem
kinyomja a sok ígéret, délibáb és hűségeskü,
az emberre rászokik a műmúzsa, műszegfü;
óránként fölmostam a padlót és nem engedtem
be a kutyát, kint remegett, azt hitte nem szeretem
és kimentem, hogy a gazdi majd elmagyarázza, és a
magyarázkodással behoztam egy kivégzett évtizedet,
húztam a nyomokon a kezem, tenyerem a sorson és törültem,
kitöröltem a padlót az alapokig, mert piszkos volt a
rámintázott élet, de réteghez réteg az elmélet, ahogyan
ki voltak osztva a napok úgy húztam magam után az
eszelősséget, összejártam - mit összejártam
(utólag majd megérted), utánad. Hogy fölmoshassak
egy kevés koszt, látszott, hogy megint nem jól
csináltam valamit, fellengzősen jártam magam alatt ,
már nem tudattal,csak hogy az árnyékom valahogy kísérjen
a bűzölgő részegségben, hagytam, hogy bevertfejű
csapzottan bejöjjön az állat és rázkódjon, mint aki
az igazságát veszítette el és simogattam újra,
könnyeztem hogy nem bántom, csak elfelejtettem
a csábításban, a tisztaság mániában, mert kukázni
kellett a sok tévésorozatot, regényt és verset,
ütemezni kellett a maradék életet, hogy ne raboljanak
ki magamból és mindenre futja még akkor, és olyan szép
önző-rend volt, ahová nem mehettem be végül,
szerelem nélkül.
(SH-nak, a kivégzett évtizedért)
_________________________________________________________________________________________________________________
Szívmütyűr
Nem kellene azt hinned, hogy engem
jól szerettél. Túl sokszor láttalak töprengeni.
(Engem föl kell kapni és vinni, „mint egy
gyönyörű csőrű hím griff”...a párás füstfüggönyön túl
szét kell marcangolni). Igazságtalan vagyok, nő.
De harcolok eleget, hogy utólag hiteles légy.
És tudod mi a legrohadtabb? A saját
nevemben védelek, mentelek, mert
tudom milyen cingár sikerek teszik
büszkévé a férfit. Azt mondod erre: valkűr,
jobban tetszik, hogy még mindig a
nyakláncom hordod, rajta az a kis mütyűr.
___________________________________________________________________________________________________________________________
Ököl és ölelés
Könnyű, nyári jégtömb
__________________________________________________________________________________________________________________
sugdosnál megint hülyeséget
Ajándékba kapott vers:
___________________________________________________________________________________________________________________________
Ököl és ölelés
Elmagyarázhatatlan.
Mint a kisbabák ujjai.
A görbítő akarat.
Néha nem kell írni verset.
Ököl és ölelés. Egyesült
kérdés-felelés: mivégre
védtelen gyengéden
valakiben megtalálni...édent,
és elveszíteni,
aztán csak tapintani az élet-térben,
mint csigaszarvak: a kisbabák ujjai.
Elmagyarázhatatlan.
_____________________________________________________________________________________________________________
Szilvási István
Az elemből folyik a sav
Elaltatni eltudtál.
Viszont rám bíztad ébredésem.
Izzadtam a sérülékeny álmokkal,
s ki tudja milyen ködök
tartottak hidat. Néhány reggel
alkalmas volt („nézd esik a hó!”),
hogy hajó-kürt-mélyembe láss,
de többnyire szőröket vagdostam
az arcomról, óvatosan, mintha
még lett volna rajta originál hamv.
Sérülékeny semmi. Fanatikus minden.
A nyugalom vagy, és áldalak. Nehéz bőröm
lassan átveszi a francia-öröm illatát; de
tengernyi lelki-problémám van." Föl-
földobott kő", kövek, semmi közük versekhez,
tengerész-létem, magyarságom elemei,
nevelésed, amik alkotnak, dobálózom velük a
világban. Ahogyan rollázik a tengeri térképemre
húzott true-course, tűz és a víz, erő és gyengülés,
Isten-jóság és Isten-pokol Európa és Amerika
között. Az elemcseréimre is odafigyelsz?
Utálatos a félsiker. A magyar ember agyára
megy, ha kiváltságos. Drágám,
meg akarok oldani valamit, távol a
gyerek-otthontól. (Játszótársaim,
ismerted: Szabó Laci, Póczik, Bacsó Tibi,
elszegényedve, alkoholisták, volt hazám
reménytelen). Nem tudom mit. Nem
egyedül, de nincs kivel. Nincs mivel. Régóta
ezt vagdosom magamról. Nem kell
megoldanom semmit, hiszen lehetek
placebo-cucc, költő; megírok egy újabb
verset...hányszor írtam, hogy avová szültél,
ott nem lehetett élni, talán csak martan
maradhattam volna meg, anya!
(Íme, föl vagyok mentve, igaz? Tornaórákon
mindig tornáztam, leszolgáltam a katonaságot,
a Magyar Népköztársaságot - nem hagytam
el a hazám, a haza hagyott el, a placebo
demokrácia, a mű-magyar, harcoló
haramiák - föl vagyok mentve, anya, igaz?)
Altass el megint, ne izgasson mire megy
a dopamin-fogyás
__________________________________________________________________________________________________________________
Könnyű, nyári jégtömb
Maradt egy szappan utánad:
buborék. Lufi. A rím kedvéért
mondom: léggömb.
Buta kis dal voltál. Színes,
könnyelmű nyári csók. 99 luftballon.
Talán néhány száll még fönt.
Tél van. Enyhe. Igaz lehet a
globális fölmelegedés. Utoljára
mi is voltál, te jégtömb?
__________________________________________________________________________________________________________________
sugdosnál megint hülyeséget
cunci sunci – mondok valamit,
engem is meglep, főleg azért, hogy
ítélkezem. summásan, fantomosan:
nem voltam veled szabad. most vagyok
szabad, s még rám jön az öt éves farmerom.
(push-up) hiába - nincs virág az asztalon.
nem foglalnak le az úgynevezett
fontos dolgok, és a cunci-sunci sem –
most vagyok szabad. lusta, lassu, elfolyó.
csak ne kezdtem volna verselésbe.
istenem, ilyenkor visszajársz.
muszáj összeszedni magam. (push-up)
kicsit tetszeni. mintha sugdosnál megint
hülyeséget: cunci sunci. de,
üres váza az asztalon: szabad vagyok.
________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers:
Szem alá ragasztott könny
Most én is, mint giccs közösségi oldalon.
Mint megállt múlás a ravatalon.
A férfitől hiába erősebb a nő.
Ha szép volt, az a VOLT: nagyon feltünő.
Megunja magát a nő, lásd Brigitte Bardot.
Férfit nem akar, szülni nem tud, állat óvó.
(első vers SH-nak: 2013-ban)
_________________________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers: Hideg atomok
Hideg atomok III.
Nem tudom átírni a verseim,
hiába múlt el négy tél nélküled, egyre
pózolok, mint a fehér hó, háborúban.
Zsörtölődés volt, vagy világégés? -
most már őrzöm. Megtörténhetett volna,
hogy aki gyűlölésig szeret, (két egymásnak
örök idegen) leplez engem, mint hó a
gödröt. Amíg kitalál méhedből a tavasz.
*
Mennyire ismernéd föl harkály-
kopogtatásom? A költőt, új versek
ürügyén, beengednéd-e hajnal-
hasadáson?
Kölcsönvennénk a fényt és árnyékát,
Rómeó és Júlia mortál-kombat-játékát,
s valami rögtönzött képpel
Lucifer és Sappho testrészek,
ó hogy kiszöknének, amiket
egykor a szánkba vettünk.
Nagy a száj. Harminckét fog.
Szájpadlásra tapadt szavak.
(No ja, kimondtad: vége).
Eleven és
élettelen zsörtölődés a világégés.
Íz,
színtan és zene. Szerintem nem untad
volna leleplezni velem az ihletet,
s mostanra átírtam volna verseim
négy fehér télen át.
___________________________________________________________________________________________________
Befejezetlen vajúdás
Mindég tetszett, akin
szín- és illat rímelt,
aki bűvölést mímelt.
Emlékszel mennyire
szerettem a sárgát,
a gólyahír sárgát?
Mi vitte el közös
gyermekünk? Ki éli
most, a mi életünk?
Félek imádni az Istent,
(ő vette el) szidtam,
hajnalokból kiriadtam.
*
Ó, ismertem a harmóniát.
A szín és illat rímeit.
Ki, ha nem Ő: feketét rakott rám,
megátkozta méhem.
A nyaram, a múltam. Egy új Téged
(megbocsátom akkor) adjon kölcsön.
Ne halljam a kuncogást,
a zamat-szökést,
ha visszalátom a rügyet
pince-sötétben: fonnyadt gyümölcsön.
*
Félek ha ítélkezem,
ha nem ítélkezem. Ha szólítom
gyöngéden, mint párolgó újszülöttjét
az anyja – vadonban, vagy műtőben –
lányságom: egy pillangószárny
ledörzsölt színei. Fotonikus
kristályok, a természet trükkjei...
...hátha megszülöm mégis,
vajúdom éveken át. (Most
éppen egy versben). Félek, hogy
gonoszak már a múzsák, és
nincs igézet ingyen.
_________________________________________________________________________________________________
Az évülés foglyai
Jaj, olyan szédült voltam. Lángoltam,
a levegő részecskéivel. Kézzel
fogható közel volt a cél. Paskoltalak,
átrendeztem hajadban választékot,
arcodon kontinenseket. Azzal a kivételes
finom vággyal: asszonyságom Ígéretét.
Véglegesnek gondoltam a testem,
és minden manifesztációt,
(lagalább, mint az Aranybulla). Hogy
manifesztáció minden bókod, sörözőben,
színházban és nudista strandon.
Olyan kedvesen böfögtél a fülembe
vallomás közben; alig tanultam a
vizsgákra – de tudtam, mindent tudtam,
anatómia, biológia.
S hittem, ha néha fülembe pezsgőzted
a szerelmet: kémia.
Nem bántam hogy fogoly vagyok, hogy
rabolsz és fosztogatsz. A legszebb bűn
volt a miénk, s ítélet nélkül örökre
elzártalak.
_____________________________________________________________________________________________________________
Verseimben megállsz
Ahogy megálltál a Kossuth Lajos utcában.
Veszélyesen indultál újra, mint a buszok.
Akkor még nem döntöttél?! Zörgött a
gondolatod, karonfogva vittél, s mint a
piros-hetes hátulja kanyarban csapódtam ide, oda.
(Hozzád). Kirakat-fény fantáziált arcodon.
Valaki, város üzemeltető, lekapcsoltatta
a központi villanyt.
Hízott a sötét, s megroppant egy cingár ág.
Nem adtad nekem teljesen magad.
Ezt egy nő érzi. Nulla fok volt.
Nem kellenének szavak ebbe a versbe.
Csak megállnál,
és elindulnál újra. Százszor, (de végül
mellettem döntenél).
Ennyi lenne a költemény.
_______________________________________________________________________________________________________________________
MIKROSZERKEZET
A lepkeszárnyak
szerkezeti színei, próbáltam tündéreset.
Az orvosi rettentő realitás volt.
Egy idő után téged is mikroszkóp alá
vettelek. Olyan részletekig, amiből
sosem épültél föl egésszé.
Csoda, irreális lettél. Az még a valóság
volt, ahogyan szkandereztetek
a Dagály-söröző asztalánál. Éreztem az Erőd,
tudod-e (mégis az én gyengeségem kellett ahhoz,
hogy győzni tudj), s láttam a bordáidon szárnyat,
szekezeti színeket, tündér eset.
_______________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________
Két-három perc
Kivégeztem a romantikát, s
mégis ha szerelmi bánatról
megy egy szám, abban a két-három
percben eszméletlen
idő-távokon szaladok át.
Kamasz-titkos ártatlanul
érzem ahogy kezdődik a tánc,
és belém költözik a ritmus.
Kibeszélem, hogy orvosnő leszek,
és megvizsgállak. Azóta sokszor
tetten akarom érni sejtjeim.
Láncon a hibát.
Szüleim, s mint ősasszony
a jégkunyhó előtt összevérezve állok.
Ott is megjelensz. Válladon
tetemet viszel, ami föl- föléled.
Színházak sora (Katona, Madách)
katarzis-útjaink.
Emlékszel milyen egyszerűnek
rendeztük albérlet-otthonaink?
Szék, asztal (váza és virág.)
A lelkemmé lettél (hogy ezt
kimondjam, ezért kell írnom verset).
Minek kellett nekünk később
a díszlet? Kivégeztem a romantikát.
Csak néha elkapok a rádióban
egy szerelmi-bánatos számot,
két-három perc...
4 hozzászólás
Egyéb
2013. február 3. 14:57
KÖDKÜRT
Mióta tudja, hogy létezik,
közéjük jött a harmadik.
Elfogadta. Így kellett lenni.
Belilult vékony semmi.
Néha arcához ér egy hajfürt.
Csak sejtelem és vers: ködkürt.
Mint régen, nem úgy szereti,
de ha igen, akkor elengedi.
7 hozzászólás
Egyéb
2013. február 2. 10:58
Ajándékba kapott vers: I'M STONED
I'M STONED
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=ctrC9FtkmYA
Kapucni alatt kifestett szemedben
összefont kamaszkorunkból
rám ront a nézésed. Ebben a
kapucni-árnyékban, mint ívhegesztő pálcavéget
látom vigyorgó szemfehéred, ahogy a srácok,
akikkel szemben engem választasz,
társkereső oldalakra szorulnak a neten.
Bevezetik a villanyt ahová még lehet,
elmennek dolgozni. Maradok veled. Lassítasz.
(You give me shelter – nem szolgáltatsz ki Istennek).
Kiss away: mesterkélt lazán megismerem
szempilla-ecsetben, rúzsodban ott a halál.
A kihúzott rúgó, szellemi
spirál, szemceruza-árnyék: fade away, fade away.
Árulkodó virágcsokor cédulán
várj a meztelenségben, amit angol, magyar és
általában a nyelvek őszinteségnek
mondanak: a hallgatásaink viszem.
I'm stoned: egyre jobban. Több bű kell – amióta
keresem, hogy hová megyek tőled-veled,
hogy jóval később, és végül: elérj,
mert benned ismerem az éltető halált.
(Egy csikk fényénél ülök Antwerpenben.
Belgium mindent tud a kompromisszumról.
Egyszer megbékélek – ezt remélem, ha
megtudom kivel....)
5 hozzászólás
Egyéb
2013. január 29. 22:50
keringés nélküled
magabiztosságom komplikált.
ma is megöltem valakit. hasonlított rád.
utánzat. kínai nájkí. egyetlen társkereső
oldalra írok: verset, és kiszolgáltatom
fel nem használt szerelmem Istennek.
magamhoz fonlak, túléléshez: kényszerből
szememre tűzöm néhány nyarunk,
amiben egyensúlyt örömöztél rám, hogy
utánzatod elfogadjam, s ne öljön le a
gúnyolódó csend. hajszálereimben ne
lármázzon a vér. (keringés sincs
nélküled). magabiztosságom komplikált.
10 hozzászólás
Egyéb
2013. január 27. 08:09
Most...
Most játsszuk azt, semmi nem konkrét.
Csak szaladgálunk és nincs is rét.
Fogod a kezem, hirtelen csók,
Képzeld, ezek mind az utolsók.
___________________________________________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________________________________________
Ajándékba kapott vers
Válság-múzsa
(Segesvári Hortenziának)
Mégis csak a nők képesek hosszabb ideig
hazugságban élni. Békülő lila-tehenes-mázban,
megalkuvásban, kompromisszum-lehetőség
ábrándban. Összeöntök nagykülönbségű
szavakat. Ezekkel együtt vagy miféle
válság-múzsa. Sikertörténet. Emigrálásban: haza.
Mint bor a zamattal, parfűm: az ámulat
csalfa-száz összetevője.
Ha álmodsz még velem, ne csókolj vissza.
Fölborítanám az összes kukát, lángolna
az utca. S ott volna önmagam előtt a
reál-botrányom.
Rendőrautók szirénáit hallanád, részletein
feküdne sok-sok üveg, s én tiszta-pontos
ésszel számolnám megélhetési költségeim
nélküled.
Férfi-költő vagyok, bizonytalan, hogy az
elvontságból mikor borulok ki. Pillanat-
nyilag játék a pokol. Mint forrásnak a víz,
látja magát aki issza.
Próbáld meg a hatalmad, ne csókolj vissza..
2 hozzászólás
Egyéb
2013. február 9. 12:32
Traffipax védelmi készülék
Ha tudtam volna mennyivel megyek
túl a valóságon (amit nem lehet),
szemben a józansággal, padkán, terepen.
Két kigombolt gomb az ingeden.
Csak az idén került hozzám ez a készülék.
Jelez, riaszt: hiába vagy édesebb, mint a fügék.
19 hozzászólás
Egyéb
2013. február 8. 19:00
Ajándékba kapott vers: (mert) elátkozlak
azt szeretném
ne legyenek
visszatérő álmaim
legalábbis ne
kerítsek nagy feneket
rád találásomnak
néhány festményen (hányszor
mondtuk a Louvre-ban)
örökre ott a festék lázadás
ritmus-vázlat maradj
vagy mit tudom én
purgatórium tisztaság
és ha felsóhajtok
a szétszéledt napokra
akkor se elevenséged
izzása csapódjon ki
bőrömre mint a dermedés
mint a halál inzultusa
banánhéjak hevernek
ne légy nekem az Éden
mi ne legyünk egymás doktorai
csak nem ártani - nehogy
utolsó lehelésem tanúzd
nehogy elismerd hogy vége
(mert) elátkozlak
10 hozzászólás
Egyéb
2013. február 7. 17:39
tíz másodpercnyi regény
a simogatás hasznosulása
bizonytalan
legalábbis amire
most emlékszem
a konyhában
főtt a húsleves
(szeptember volt - még
virágzott az árnyékliliom)
bejöttél és végighúztad
vállamon a kezed
mentél tovább
(valami hegesztéshez)
én a gőzben szurkáltam a
zöldséget puha-e már
öszintén szólva
most fogom föl azt a
tíz másodpercnyi regényt
összehúzódom (igazán csak
utólag boldog az ember)
8 hozzászólás
Egyéb
2013. február 5. 19:08
Pászma, tikk-takk és halál
(kockázatos líra)
Kockázat nekem a vers. Árad.
Visz. A tiktakkoló Idő ilyen, azt
tudtam eddig. És a kötelek, a
megmaradt pászmák pattannak
minden vers után; és végül a
miszticizmusból kilesni :
milyen élet az enyém.
Átfestettem a hajam. Sötétebb.
Eredetiben többet mertem kockáztatni.
A füvek közt elgurult gyűrűt sötétben
találtam meg. Már semmire nem
kötelez (mint egy vers). Tudod-e
milyen nagyszerű volt letapintani
szálanként a létezést, és egy
nap-indulás tikk-takk hangjaiból
kiírni magam.
_________________________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________________________
az ankerközi járdán
már mint a visszavonulók
úgy közlekedtünk a járdán
túl voltunk a győzelem
fantazmagóriáin
s a kezünk is jóval előbb
engedtük el az Anker közben
hogy ne lépjünk le
a szűk biztonságból
nyakunkban kolonc
a későbbi versek amőbái
s a kiskörút kipufogógőzéből
fuldokló szellem s-o-s integetett
ígérő volt Budapest mindig
mintha valami hiány után
úgy jártuk a várost – talán
hogy szép fényképet készítsen
rólunk az Isten – (tegnap újra az
Anker közben jártam s azon a
szűk helyen az utolsó utáni
pillanatig nem engedtük el a kezünk)
4 hozzászólás
Egyéb
2013. február 14. 21:09
Ajándékba kapott vers: Fokhagymás Zamárdi
Fokhagymás Zamárdi
Jobb ha az elején lelövöm,
a lángos volt fokhagymás,
(és bukéja az augusztusnak),
de hiába volt 15-én szülinapom,
Zamárdiban is szűz maradtál
Semmi versenyzői kvalitásom
nem volt, sem tempóérzékem,
azonban amit akartam, azt nagyon.
Kézilabdás voltál és
hajthatatlan: hogy csak végleges
kapcsolatnak adod magad.
Így is volt. Szeptemberig.
A gimnazisták csapatai, vagy
néhány száradó virág... egyszer
csak jöttél, hogy nem
szüzeknek való ez a világ. Nem
firtatok semmit. Csak szeretnék
beszélgetni veled, ma. Gondolom,
kibékültél te is: a hervadás.
Megbántad? Mennyire
átható íze volt akkoriban
a fokhagymás lángosnak
4 hozzászólás
Egyéb
2013. február 14. 19:27
virág tíz centi vízben
néztem vhs videónkat
nagyképernyőn
éltünk kifelé
éltünk befelé
tudatunk 5 százalékával
talán inkább nulla tudatosan
mint a virág: nyíltan
tíz centi vízben
*
kis léggömb ezred volt a testem
mire megnéztem a vhs videónkat
most hallgatom a ruháim
valahol a szekrény mélyén
régi rúzs régi tükör
s minden nevetésünk
kísértések között szívja föl az idő
mint virág a tíz centi vizet
8 hozzászólás
Egyéb
2013. február 11. 20:17
Tizedik
Minden tizedik nő találkozik
a halálos szerelemmel. Egy tizedik
nő mindig ég, s egy ideig még
mint hamu létezik.
Vannak mitológiák, ahol kilencszer,
tízszer jön egy Élethez a halál.
Ó hol tartok én, sátán? Egyelőre
szememből a fény elég.
(S a gerincvelő, ahol idegrendszer ég?)
Hús, hús – mindennapos, etikett
kényességgel tányérszéli csont.
Ebhez vetett csont. Az élet fogyasztás!
Először tíz évesen (emlékszem) apa
egy vendégről (anya összeszedte a
tányérokat) azt mondta, „ez mindig olyan
teátrális”. Apa gyakran mondta,
hogy teátrális. Én nem lehettem az.
Lehetek-e tizedik? Mint az elemet
töltöm bakfis-magam óta szívem.
Tiszta, szép leszek – ellenállhatatlan,
mint egy náci tiszt.
Hús, csont – a fogyasztáshoz.
21 hozzászólás
Egyéb
2013. február 11. 18:36
[Enged]
Enged. Ilyenkor gyorsan rohad minden.
Bár odázható lenne... Jó volna egy-két
dolog. Mondjuk: hit. Mint kertben
maradt káposzta-levelek remélnek,
hogyha kienged a fagy, majd szorosan
egymáshoz kerülnek megint.
Tulajdonképpen a káposzta is egy rózsa.
Csak hit kérdése...és vörös.
____________________________________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________________________
megújulni
túl vagyunk a télen – látszanak a
csúfulás evidenciái de a nagy plakátok
ráncain babrál a tavasz és rebbenékeny
ruhában a kertvárosok fái
próbálják a virágbaborulást
ha rákérdeznél hogy megújulni …
mint origami csoda-virág kinyílnék
(sem szégyen sem szemérem)
folyton többet mutatnék – de
te egyre kevesebbel beéred
amit veszítettem nem lehet keresni
amit mulasztottam nem múlt el
mindentől jobban vágyom a tavaszt
bűn és báj: színek csatája a mattal
jaj rá ne kérdezz – mégis miként
megújulni elszenderült varázsszavakkal
14 hozzászólás
Egyéb
2013. február 18. 16:56
A tudathoz
Most mielőtt vers lesz(el) ezekből a
szavakból sürgősen abbahagyom...
Várok, amíg kihallatszik az égi súgólyukból:
instrukció? Végszó? Még emlékszem hányféle
csendben figyeltem az irodalom életszerűségeit.
Figyeltem a körülményt, a pillanat-száguldást,
aztán a rögzülést, hogy miről mit gondoltam:
bővítményt és díszt. Én szerettem várni.
Elképzeltem magam tíz, húsz, harminc év múlva.
Már akkor (szépen) tudtam, hogy tanulni kell a
halált. Mégis, most, húsz év múlva, ha tehetném
kiöklelném a készülődést idegpályám rostjaiból,
mielőtt életformám lenne tudatosan várni
szavaktól, mondatoktól valamit.
Nem számít szó, mondat, csak ahogyan értik.
*
Tanulni akartam a csend befelé zsibongásait
(láttam ahogyan kandallónál regényt olvas
egy szerelmes férfi). Tanulni akartam
a tárgyak árnyék-függőségét. Szerencsére
csak most kell, tudatosan, ezt-azt helyére
pakolni, amikor körülmény és pillanat: tér
és idő: túl sötét.
6 hozzászólás
Egyéb
2013. február 17. 15:18
Ajándékba kapott vers: Horizont és Nap
Horizont és Nap (Ships near the shore)
Én csak azt mondom Hortenzia,
ne beszéld ki titkaink.
Az utolsók, amik összetartanak,
a végső pászmák, a titkaink.
Jó, persze, te csak verset írsz.
De a vers titok, Hortenzia.
Ha egy versre nem róvod rá titkaid,
kár megírni azt.
Minek egy hajó, ha nem ér partra,
és rajta a hajós, ha nem ér kikötőt,
ha nem beszéli ki a neptunos-csodát,
a titkot: horizont és Nap szerelmét –
mondhatod....
az a hajós tépje össze tengerészkönyvét
és sétahajózzon a Dunán, vagy
a New Orleans-i „Proud Mary”-n.
Hortenzia, írj a Napról. A tengerről,
hiszen számtalanszor ízlelted velem
a sós vizet, hallottad miket ordít a szél,
mű édenekre leltünk: ne beszéld ki
a szerelmünk.
18 hozzászólás
Egyéb
2013. február 17. 07:54
Jelenetek
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=vqZBUrQdhXw
Délelőtt ablakot pucoltam,
fütyültem, szólt a rádió, azt vettem
észre rappelek. Tudod, azok a
könnyű, fontos szövegek.
Aztán idéztem innét, onnét.
Ebben a hangulatban szoktam
a fotóalbumoknál kikötni.
Hogy szerelmes legyek egy kicsit.
A tavaszba, az elmúlt időkbe.
Előtte nem ismertem,
miként csináltad velem...
ördögből angyalt és viszont –
édesség és fűszer: elfogyasztottál,
mint napfény a hajnalt.
A tiszta ablakot néztem. Aztán a
fényképen az agyonmázolt Wartburgot.
A szélvédőre rúzsommal rajzoltál egy
szívet, sokáig rajta volt: LOVE, LOVE,
LOVE.
Itt, ezek szavak. Neked kell
felruházni, kifosztani.
Neked kell mindent
visszahozni, vagy elvinni
azt is ami létfontosságú.
Neked kell győzni és föladni
magad, mint egy vályú
a vadonban, mint az oázis tava,
amihez odagyűlik űzött és űző.
Itt, ezek szavak. Egy része
édes-játszó oroszlánkölyök,
kettő-három halálos hideg
hüllő.
5 hozzászólás
Egyéb
2013. február 16. 12:24
becsülj
nevetséges kemény vagy:
megríkattál az utolsó levéllel
(hiába tüntetett el óceán a távol
én az ösztön-kamerámon látlak)
ahogy kiteszed skype-arcodra amit képzelsz
érzem amit titkolsz amit szégyellsz
mint falakon a salétrom
azt mondod beárnyékolom
a hátralévő életed - kibeszéllek
drágám mindenki ideiglenesen boldog
igazad van legyünk előkelőek:
de étket kér a folyton zabáló enyészet
végigleng s nem fogadja el egyben
szerelmünk urna-hamvait
követel: mint valami szappan operának
csámcsogó részekkel kettőnket
becsülj - Ő sem tudja: ezért írlak versbe
mindenhol mindenkihez: Istennek
___________________________________________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________________________________________
ajándék
ha lennél rád találnék
mint egy repesz -
kioperálhatatlanul
tudom hogy voltál
fürdés után sosem törülköztél rendesen
s a beteljesülést töröltem le rólad
keresem amit érezhetnék
csak félig voltál fél nyarakat
már félek hogy akartalak
nem is voltál
bele kellene tölteni
egy kis lidokaint az időbe
s kábult fájdalommal rád találnék
nem tudom említeném-e azt a repeszt
(azon a budai teraszon)
nem tudom mit csinálnék kábult
boldogan - hogy kitörölve a múlt:
egy versben lehet ilyen ajándék
5 hozzászólás
Egyéb
2013. március 1. 21:09
ételmaradék
zsömleszínű retrívered
jobban hiányzik mint te
mehetnél a levesbe
vacsora után sokszor nyúlok
a pórázért de mostanában
ételmaradék mellett
írok verseket – kuka
a rendből néha engedek
tudod kicsit szégyenkezem
különben hívnék egy (dildós)
lelki segély szolgálatot vagy
a barátnőmmel (ne nyaggasson)
elmennék csipendél sóba
azért kíváncsi vagyok
hogy ér véget
az én zsömleszínű
hűségem
5 hozzászólás
Egyéb
2013. február 27. 17:20
A képzelet hibái (egy szédült nő)
Omló selyem a pillanat. A folytonos kincs és
szépség keresők pillanat-meddőiből mégsem
lesznek hegyek. Sőt kráterek, mínusz-hegyek
a selyemben, ahogyan hullámzik és folyik el az Élet.
Az élet (az első vasszulfidos sejt óta)
törékeny fenyvescinege ének. Az éterben
keringő trillalla, néhány diadalos érkezés,
elfojtott búcsú-dal; beívódik, mint
eső a barázdában. És milyen hatalmas erő
az Élet: egy kedves barázdabillegető szájában
eleséggel, megjelen.
Emelkedő repülés.
Ereszkedő repülés.
Könnyen zúzódom. (Bőröm selyme, az arcom
hamva...). Bármi bazalt-, gránittömbön épp'úgy,
mint a láthatatlanban: tátongok eleség
után, énekem különböző frekvenciákon,
követelem a párom.
Szakítás után vagyok. Vissszaidézem:
párnán maradt szavakból - kővé vált szív.
A láncolat bosszant. Megszakítanám. Nincs
bedugva sehová. Miféle folyamat: a halál, az élet;
nem tanultam szinte semmit az örökítő anyagról.
Elméletileg nem kéne részt vennem a
gondolatmenetemben, ha egyáltalán menet ez.
Néhány szélsőséges helyzetet leszámítva, mint egy
külsős munkatárs, be- bedolgoznék a létezésnek.
(Az anyakönyvvezető hajtogatta: személyesen).
Még szűlhetnék, s lenne az önálló
életem mellett egy önálló élet. Elnyomhatnám
az Énén én-t: jobb költőknek való: a túlontúl,
a csupa-csupa.
Száz felé figyelő ólálkodás vagyok,
állomáson elromlott óra. Egy szédült nő
verses-naplója (a mínusz-hegyekről).
Én nem magamra vagyok predesztinálva,
tarka bánatommal, a mámor önfeledt
pillanatában sem. Már hallom, hogy mondanák
azok, akiket szerettem: a valóságot daraboló,
tv-shop szeletelő, helikopter-pörgés vagyok,
fufru-propelleres kavargás,
egy felületes koncentrálatlan aha.
Uncle Ben's üveges mártás, édes-savanykás,
puha.
S mégis beton törő tüske rajtam:
bontó-per, bontó-kalapács.
Könnyű elbánni velem. A képzeletem
megszűnik és már nem is vagyok.
Se gránittömb, sem omló-selyem,
fölösleges minden intelem.
8 hozzászólás
Egyéb
2013. február 24. 07:56
felbélyegzett
nyesett betűk
teljes odaadással olvastam verseid
átélve mint madár az emelkedő repülést
egy időben úgy tűnt hogy a
tenger-háborgásból visszaszelídülsz hozzám
írtad hogy hiányzik a fácán-ricsaj a Bükk
bevallom a leveleid éppen csak átfutottam
(mostanában veszem elő)
lelked a versekben volt s azt kerestem rögtön
mit írsz a bélyeg mögé
titokzatos mélységeid voltak
mint a szumátrai szorosnak
hogy is hihettem állandó maradsz (mint a tenger)
a kötelékre csipeszhiába néha kiteregetlek
sokszor gondolom hogy Szilvásvárad felé megyek
de minek: minden kihalt – majd tavasszal a Szalajkához
új szeretővel – az kellene hogy új élménnyel
ne ilyen verses-semmiséggel: belőlem kihalj
mint (új)vadászat idején a fürj-pitypalatty
5 hozzászólás
Egyéb
2013. február 23. 07:36
Ó, nem a vers
Amit ki kell írni, ki kell írni. Ó,
nem a vers – az arcra, mozdulatra.
Nem tudom jobb-e így, jobb
lesz-e valaha. A franciák azt
mondják allé, az arabok: jallah.
Gyakran eszembe jut
Nagymama konyhája (a falvédő
kitéve a falra). Mindenesetre
az egykori közös ebédlőnkben
rá- ráülsz a másik székre, s bolondos
napokon rádöntesz az asztalra.
Azt sehol nem írják, hogy a
bakfis-szerelemnél van lángolóbb -
na menj a francba.
_______________________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________________
Direkt nem az ágyban iszik kávét
Aludtam is, meg nem is. Álmodtam is,
meg nem is. Régóta így van ez.
De a reggeli kávéval (józanság?) nem feküdtem
vissza. Ma egy gyűszűnyi rumot öntöttem bele.
(Tegnap talán tíz percet is vacilláltam a
bevásárlóközpontban, a fehér rum fölött.
Nem volt kubai Ron Varadero, de mindegyik
üveg - spirituális rejtelem - téged tükrözött.)
Az ablakpárkány történéseit néztem. A
belső filmet, és megjegyeztem, valami
párkányt fölmaró csöndben, hogy a rumos
kávéról is milyen könnyen lemondtam.
25 hozzászólás
Egyéb
2013. március 8. 19:52
Valószínűleg
Valószínűleg lenne alibink,
statiszta-eleven: te meg én.
(Két főszerep fölhalmozva emléknek?!)
Hiszen nem látod?
Két digitális pinty: te meg én.
De nem rögtön esik össze
a gyümölcs, amit ízlel a halál.
Bár mi nem lehetünk őshívők,
mint meggymag a földön, de átmeneti
időt keletkeztetnénk, és nem
csupán gépmemória őrizné
egyikünknek a másikunk...
Gondoltál-e átmeneti időt? Mint
mielőtt befülled egy kazal. (Egy halom
emlék). Átmeneti kiszellőzést? Negatív
kópián fekete foltot? Közöttük a
szelllem-fehér. Mi mindig foltok voltunk.
Intenzív foltok. Sokszor jó lett volna,
határozottnak lenni. Kirajzolt kontúrral.
Idáig te – idáig én. Vagy, inkább el
kellett volna eleitől fogadnunk
statisztának magunk, csak
annyit tudni mint a január,
hogy korán jön a sötét.
10 hozzászólás
Egyéb
2013. március 4. 21:47
Két ütőér
Harminchét-hat. Gyanús volt, hogy valami
hőemelkedés, úgy látszik a stressztől van
ez a kissé szaporább pulzus.
A moziban az volt a szöveged...
(legalább a tizedik filmre ültünk be; még
a kezemhez sem érhettél).
Az volt a szöveged, hogy most már a pulzusom
akarod érezni, hozzáillik-e a tiédhez –
kíméljük meg egymást a hamis illúzióktól.
Akkor vesztem el. Hátra néztem, hogy
hallják-e a szívverésem és belenéztem abba
a fénysávba, ami a mozigépből jött.
Onnantól film vagy a filmben. Az elhullajtott
tizenöt év szilánkjaiból próbálok összerakni
egy végleges verziót, kihozni valami hepiendet.
Barátnőim és mások életéből ellesni a
boldogságot. Egy kicsit az ő szerelmük is
az enyém. Idegen lányok láza is az enyém.
Egyszer elköhögöm, egyszer megkönnyezem,
de a pulzusod érezni már nem tudom soha.
6 hozzászólás
Egyéb
2013. március 3. 22:39
Egy nap
Történetesen vasárnap.
Eljutottam oda,
hogy nincs egy gondolatom
ami normális.
Nincs egy normális szavam
a postáshoz (elsőbbséginél is
sürgősebb ügyben - privát zavar),
Kihívó és egyszerre ósdi a ruhám.
Hol vannak a pirosaim,
a tűsarkú cipőim,
nincs egy normális övem,
a szabadidő ruha vág, szorít.
Nincs egy normális nevetésem.
Minden adott volt.
Azt mondtad gyönyörű testem van,
gyöngévé részegedtünk.
Egymásra világítottuk a csendet.
Értelmet adtunk a vihogásnak.
Mint egy bányász, olyan mélyre ástál
bennem. Nem is tudtam hogy van
poklom, mire ocsúdtam már féltettelek.
Nagyjából egy óra elég volt
ehhez a vershez,
hogy kibőgjem magam.
Délután biciklizni megyünk Ernával.
Letüdőzzük a tavaszt. Befogadhatatlan
az út.
14 hozzászólás
Egyéb
2013. március 3. 06:47
fegyvernek látszó vers
nagy fáradtság (egy nőnek)
átlépni a negyvenet
mint egy szívélyes letartóztatás
s aki volt - ami volna
„távolban egy fehér vitorla”
mindent összeolvasok
képregény pszihodráma
az őstörténet banalitása
elfogadok mindent
muszlimok melegek
kicsit nem tudok - nagyon
pedig egy veszítettet szeretek
mégis bemenni a kiplakátolt
estébe: bárhogyleszúgylesz
szőkén festve fölszedhetsz
most szólok: veszítesz
______________________________________________________________________________________________________________
Különböző módon befejezni egy viszonyt
Március, fagy és gerledal
______________________________________________________________________________________________________________
Különböző módon befejezni egy viszonyt
Nem tudom, hogy várom-e?
Miért érdekelnek a zajok?!
Fölvetem a fejem, incselkednek
pasik és csajok. Mint sínen a
fékezett kerék, vason csúszik a vas.
Akit várhatnék: holdutas.
Nem tudom elvágyódom-e? Ez is
ciklikus. Kevés teherrel vajúdni,
odamenni, visszajönni: szeretném
megszülni, elvetetni. Képzelgések;
és csak köbözni, köbözni. Üreges
térfogat, tulajdonképpen nem is fáj.
(Baby you're a fool to cry). Egy viszony
nem befejezhető utazás.
Mámoros üreg. Röhejes iszony.
Divatosan szeretnék kinézni, s halszagú
vagyok, hozzám nőttél, mint halhoz
az uszony. Evickélek.. versekre hagyom
a sodrást, az áramvonalam, fölhajt
a levegő. Evickélni még.. egy félstrófát,
nem befejezhető
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=9in_2bpi2Bg
_______________________________________________________________________________________________________
Március, fagy és gerledal
Egy hete elkezdtétek, gerlék: a dalt.
Túl korán, úgy lehet későn – nem tudom.
Eltűnődöm, hogy mire jó, mire jó:
szállljatok vadmadár után, sziklarésbe.
Folyópart, erdő, ami be van rendezve.
Nézzetek szét nálam, a meleg szobában.
5.2 hifi, katalógus és házimozi.
Nem hinném, hogy ez a megfelelő alkalom,
hogy szünet nélkül fújni kell
az ígérő nótát monoton,
mikor márciusi hó tapad az ablakon.
Jön, újra jön a konok, mire jó, mire jó?
Halál vár rád: márciusi hó.
Halál vár téged is gerledal az időtlenségben.
Az egyik nap tél, a másik csaló tavasz.
Napnyugtából napkelet,
és mégsem, egy szemernyi tűnődés, gerlék.
Szünet nem lehet? Nincs megbillenő remény,
fújni kell az ígérő dallamot,
engesztelni az utolsó durcás jeget.
Én föladtam a fagyban,
hogy kiénekeljem a szívemet.
8 hozzászólás
Egyéb
2013. március 13. 10:12
Hangulat térfogat
Hirtelen felindulásból azt mondtam
go-go lánynak megyek. Akkor már
ismertelek, de nem úgy, mint merőkanál
a levest. Egy év ráment, mire szexus lett
egy ebéd. Azért idejében fölismertem, hogy
nem számít én ki/mi akarok lenni,
az számít, aki mellettem van, ő kicsoda.
Jó volt rosszul érezni magam veled; meg/
ki/felismertük a férfi és női test működését,
ahogyan mostanában visszaemlékezem,
nekem nagyon nehezen ment. Vagy nagyot
zuhantam, vagy túl emelkedtem mindenen,
mint a költészet, mint ahogyan szeretem,
ha egy vers ledönt és emel.
Latinamerikaiak Párizsba vágynak.
A franciák, angolok karib szigetekre.
Hogyne vágytunk volna el mi is.
Nem voltam benne biztos, hogy a tenger
miránk várt, és eleinte csak úgy ugrottam
bele, hogyha kinyújtottad a karod. Még
akkor is bíztatnod kellett: „ na, ugorj”.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=86v05kSTZ3Y
3 hozzászólás
Egyéb
2013. március 11. 08:16
A világban
A világban díszlet a tenger,
és félkaréjban türkizkék öblök.
Kiszökött szép matrózok.
Nem tudom meddig és hová,
az ágyamon hajózok.
Makett kikötők és mű-penelopék.
Szabadság. Egyenlőség.Testvériség.
(Mint limuzinból kiinteni a népnek.)
Valami varázsige után...tudom, a férfilét.
Együtt veszítettük el az öröklét hitét.
Bordáim között szűk átjárók,
és te kerülsz-rohansz-körbe-rohansz,
csörömpölteted ereimben a
vörösvértest lemezét.
Hol hiszed, hol lesz menedék?
Köszönet SZI-nak (mindenféle képzelgésért, vackokért, szavakért; ábránd, valami).
2 hozzászólás
Egyéb
2013. március 10. 08:42
dajkált árnyék
„És hozzászoksz, hogy emelt fővel és
nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig
a gyermek kétségbeesésével.”
(Veronica A. Schoffstall) *
széptevőt
kinevettem mind
mint tövis a jajdulót
két kezemből trombitán
inkább brutális árván
imitáltam katonaindulót
mit tudtam én ki hová tart
nem akartam NŐ lenni
(mataharis se kimbézindzseres
se terézanyus) férfi se
én sokszor
nem akartam létezni
meghalni sem
közömbös fásult
tizennyolc évesen
(smells like teen spirit)
abszolút semmi
nem érdekelt
aztán tanultam
hogy a bőrben millió
érzékelő vesz rezdülést
közös szoba
közös asztal
közös ágy
megtanultak a sejtjeim
érezni téged
azt mondtad rád adtam a
nyugalmam --- utóbb
kiderült az volt a készület
a titokzatos kór
azután finom volt „lenni”
dajkált árnyék
évekig tartott
húnyt szemmel
- halottak -
napoztunk
hirtelen fölugrottál
hiába tudtad
hogy nem hagysz el
hiába tudtam mi lelt
hiába értettem meg
az érzékelő sejtekkel:
egyik sem felejt
* Köszönet Marie Marell-nak, aki megismertette velem az idézetet.
_______________________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________________
Ártatlanok
Egonnal egyetértek. Ha tudásod
és képességed maximálisan
kihasználod, (anyagiakat is, az
utolsó Erzsébet utalványig),
nem teszel meg mindent. Mindent
egy kutya tesz meg, aki eltört
gégeporccal még őseihez akar
vonítani, és meghal az út szélén.
Műszaki férfiak között azért
érzem jól magam, mert gyakorlati
témákról beszélgetnek, ha
munkájuk engedi és a véletlenek
lehetősége minimalizálódik. Ha-
zamegyek, akkor agyalok.
Képpé mázolódnak Egon szavai,
hogy az M1 másfélméter vastag
fehérségében látott egy
farkaskutyát, valószínűleg
valamelyik hóbörtönös-autóból
elszökött. A max, amit tehetett,
föladatott a mobilszolgáltatójánál
egy kör-esemest, de nem tudja
visszament-e a szép szelíd állat,
a véletlen hóhelyzet okozta
káoszt kihasználva, farkasnak.
3 hozzászólás
Egyéb
2013. március 17. 21:52
Tervek
Majd amikor igazán nyár lesz,
születésnapomon, ledobom magamról a
vastag pulóvereimet, és átlátszó gondolatban,
könnyen következtetheti a villamoson is
akárki, hogy honnétól fizikum és honnéttól
aura. (Bár némelyik cincér is álcázza magát.)
Azonos leszek a gerjedelmemmel,
tudnillik, hogy utálom minősíteni azokat,
akik figyelmét fölkeltem, de kifejezetten
pipásít, ha nem tudok elhelyezni ismeret-
anyagomban egy új maszkot. Nyárra szinte
mindenkiről lesz véleményem. A múltkor is
volt véleményem a Kálvin téren, de jobb
nem hangoztatni, télen olyan sok mindent
takarnak az emberek. Cipelik, ciripelik, aztán
elgémberedik az ujjuk, szájuk, eszük, szívük;
eldobják, behordják az aluljáróba.
Gorombaságra, hogy takarodj és dögölj meg
alig kapom oda a fülem. Az intelligenciám
egy függöny (is). Pedig ölő eszközt láttam minap,
ahogy a "Metro line three" szele nyomta ki a
BKV ellenőrök között, a hegyét. Majd nyárra
megalapozottabbá válik a véleményem,
esetleg szégyellhetném, hogy elhamarkodtam,
és nem bizonyosodott be. Talán nem is nyárra
lesz kialakult véleményem egyesekről (top
manager és évértékelő kukázó),
hanem majd a következő télre. Az nem baj,
mert akkor könnyű elrejteni.
23 hozzászólás
Egyéb
2013. március 17. 13:37
Ernának könnyű
Ernának könnyű. Kihagy lépcsőfokokat.
Alig liheg, amikor meséli hogy az
Empire State Building lépcsőfutásán
ezzel sem lenne sehol.
Ernának mindig ilyen nagy
céljai és nagy hasonlatai voltak.
Nincs lift és második emelet. Örülök
ennek a lakásnak. Szép helyen van,
ám segítség nélkül nem tudnám kinyögni
a svájci frank alapú hitel borzalmait.
Az erkély, egy pizza-szelet panoráma –
rögtön azt mondtam: akarom.
Erna azt mondja, könnyű nekem, mert
bele tudok szeretni a lehetetlenbe is,
könnyelműen, és az jön le, mint aki
halálosan. Erna tudja, nem vagyok
könnyű eset. Velem túl gyorsan, sok
történik, mégis majdnem meg kell
halnom, ha föladok valamit. Az jól esett,
amikor az emelkedőn hörögte, hogy
én kitartóbb vagyok, mint ő, és már
sok hapsi tolja a bringát, én még
akkor is, a látható kudarc előtt,
(figyelte) állítom a váltót...
4 hozzászólás
Egyéb
2013. március 16. 13:50
Sztori
...de jött egy csavar.
A könnyelműség nehezén már túl voltam.
Szex és Szilvásvárad. Pontosabban ős-
asszony barlang. Hosszú szorongások
jöttek épp. Csupa rövidzárlat voltam,
voltaképp.
...de jött egy csavar. Mintha srófolták
volna a gerincvelőm. És megbillentem
holmi gyümölcsérlelő őszön.
Azt mondták idegi alapon,
mert túl mélyen veszem, amit
röpíteni kellene, mert érteni akarom,
aminek nincs értelme, mert fonok
és kibontok; ártatlan érintésben, mint
messzeség vallása fog át a világ lelke.
Ami nem nagy és nem kicsi, nem is távoli,
pont, mint szálaival a szerelem.
Csupa rövidzárlat voltam. Ellenem
lett, amit gondoltam. Műteni kell!
Én a szerelemhez ragaszkodtam,
Immáron testetlenül, napfényes
francia tengernél tolókocsiban
tolt festetlenül... akivel befutottam
a fél Bükköt, a leányálmot, és
kitaláltuk a trükköt, szarvasbőgéshez
szűzi echót: a könnyű angyal-idő.
Ő sem hitte, hogy a
messzeség kigyógyít és rám
csavarozza új szárnyaim: a jövő.
4 hozzászólás
Egyéb
2013. március 16. 13:29
Mezítláb és telefonnal
Tartjuk a kapcsolatot
mint özvegy a börtönét
az útviszonyoknak mentél
jól hallom
orgonarügy nem ügy
földbegyökerezett az állam
nemrég tusoltam hicskok instruált
a vádhatóság is csak ember
drámát teremteni csak az ember
persze mondhatnád hogy
vigyázzak a sorrendre
házasok sem vagyunk
s ehhez képest milyen
tradíciók mítoszok
lepték be a havat
ha egyáltalán
özvegy leszek
Mondhatnád hogy
vigyázzak a szavaimra
ha lenne téridő
ebben a rendkívüli
helyzetben
___________________________________________________________________________________________________________
Mit adhatnék (vissza)?
Mit adhatnék vissza neked,
ha megbolondulna újra
az a szívszárnyalás?
Negyvenfelé azt mondják
a nőkben szokott.
Mit adhatnék vissza abból,
amit sportszeletként az a bolond lány
ellopott?
Mit hozzak neked
tekintetedből vissza -
(te blúztépő mohó),
ha az időzárat egy kíméletlen jelszó kinyitja?
Érzéki-hideg arcszőreid,
a fölkaristolt nyárból,
(ne úgy jöjj hozzám mint önmarcangoló)
én nem adhatok fölmentést
elvesztett anyától.
Tudom tele vagy nőkkel,
s véres verseiden matador-magány.
Nem akarlak bántani,
szerelem nélkül is jól élsz.
Talán hiába hoznám vissza,
a rám ölelt könnyeidből sem kérsz.
Töröljem-e a hátad, a múzsa-bázist,
tudod mit láttam ott? Két repülő,
lehetetlen küldetéssel állomásozott.
3 hozzászólás
Egyéb
2013. március 21. 07:45
lányszoba tapasztalt nővel
este följön a Hold
mert följön
addigra helyre hozom magam
(narancsbőr és szarkaláb)
följön a Hold
előnyösen világít meg
te megint itt leszel az erkély alatt
és én helyrehozva magam
egricsillagosat ötölök ki
incselkedünk a korlátnál mire
ellököm a létrát
most már csak a Holddal jöhetsz be
vagy sehogy
6 hozzászólás
Egyéb
2013. március 20. 13:10
„Érezni problematikus”
múlt századi pátosz-puffogató
költőnőnek jó lettem volna
híznál a túljelzőzött strófán
a teljes vegetatív szférám
„Érezni problematikus”
cikiznéd az átélt glóriám
pimasz – én nem magam
sajnálom: amit nem
hozott ki kettőnkből Isten
4 hozzászólás
Egyéb
2013. március 20. 09:22
Ajándékba kapott vers
Szilvási István: Örök katonák
Moderálva gondoltam én,
azt a kihűlést.
Karamellás kávé, túlműködik
a frissítőnek szánt adag.
Minek gondoljalak?
Mint szexuális objektum,
hiába fogom a melled.
Nem fogja megtudni senki,
ne félj ebből a versből sem,
hogy ki vagy. Egy anya utáni
anya nem feltétlen fizikai, és
képes vagyok rá, akire kiéhezek,
megjelen.
*
Elbeszélgetnének velem. Hivatalos
levél a Marine Nationale-tól.
Elbeszélgetnének velem, hogy tisztában
legyek a haditengerészeti lehetőségekkel.
Bár közönséges kereskedelmi tengerész
vagyok, és nincs kötelező katonai szolgálat,
Franciaországban. Mégis a francia
a világ harmadik legnagyobb hadereje.
Talán megosztva UK-mal, és ha azon az
elhagyatott reggelen majd úgy gondolom
jelentkezzek a Ministère de la Défense
előzetes felkészítőjén. Persze,
hozzá kell járulnom, hogy ellenőrizzék
az életem, magyar és francia kötődéseim,
a lelkem, a képzeletem.
És már tudják az anya utáni anyát.
2012
Szólj hozzá!
Egyéb
2013. március 19. 08:21
Ha nem szakad meg a skype
Kérdezted, hogy telnek az éjszakáim manapság.
Automatikusan a nappalokról beszéltem,
hogy aggódom, mert Egonék cége nem stabil.
Bizonytalan a munkahelyem, nem stabil
a város. Pedig sokkal odafigyelőbb vagyok,
nézem ahová lépek; azért nem baj, hogy veled
meggondolatlanul csavarogtam
pinceszagú járdáktól a budai hegyekig.
„De hogy telnek az éjszakáid?” - itt félbeszakadt
a skype. Azt hiszem visszahívlak, úgysem hiszed,
hogy műszaki okok miatt... visszahívlak, hogy
bunkó vagy, már nincs semmi közöd hozzá. Le-
bontottuk az „örökké szeretlek” dúc-szerkezetét.
Viszonylag kulturáltan, (belefér az emlékigazítás...
megrendezted, mintha otthagytalak volna a távolnak,
nem is búcsúztunk, tapintatos volt a marás.)
Erős hangon mondom, ha nem szakad meg a skype.
________________________________________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________________________________________
X. szinfónia
Tisztességes állampolgárok voltunk. (Te
akkor már verseket írtál). Nem tudom az
évet, szombaton, mind a ketten
szerethetetlenül álltunk a hallban.
Fegyverüzletet szerettél volna nyitni.
Hálistennek hatósági engedélyezési
bonyodalmak, hiánypótlás, nem volt rá
időd. Valami tengeri behajózás.
Ott maradtam tehetetlenül asszonyi
vágyakkal. Érvényesülni szerettem volna
mindazzal, amit az egyetem adott, legalább
szolgálni egy ügyet. Hamar igazat adtam
neked. Fegyvertelen, versekkel, csak egymás
között lehettünk.
1 hozzászólás
Egyéb
2013. március 25. 13:50
Holnapom előtt
Kívántam, hogy lássalak. Nem több.
Mint, nyúlni keserű csokiért.
Unalmas nappal. Félig elköltött éjszaka.
Úgy esetlenkedtem, mint hajóépítők
között a szikra. (Ostobaság meghalni,
hirtelen, mint egy szikra).
Odavertem a lábast és ledőltem sírni.
Tudom, hogy csillag volt minden szikra.
Egy pillanat alatt elhagytam a Földet.
A lábasnyi tengerekkel, nem kellett
felednem súlyát tárgyaknak, szavaknak,
a pillanat volt, a szikra, követtem.
Nem fújt a szél. Nem volt emlékezet.
A holnapom előtt álltam, céltalanul,
mint egy betű nélküli ékezet.
Folyt a zuhanyvíz...
A keserű csokiért nyúltam. Milyen
meggondalatlan egy pillanat. Kívántam,
hogy lássalak.
1 hozzászólás
Egyéb
2013. március 25. 09:16
Paca
Családi mesélők emlegetik,
hogy első éves iskolásan
csak a nekem tetsző ruhában
voltam hajlandó elindulni.
Összepacáztam az utált fehér blúzt:
Ac/dc és punk bandák nevei
harsogtak rajta – viszonylag hamar
kinőttem. Kézimeccsek után
takargattam kék-zöld foltjaim. Aztán
a színház érdekelt. Főszereplők
a fénytócsában. Sok-sok film
kellett, mire összepacáztad a szívem.
Egy időszakban naponta vettek
belőlem vért. Ültem a székben,
és a kémcső kicsúszott a labornő
kezéből. Befröcskölte véremmel a
divatos ruhám, a fehér köpenyét,
a padlót, a falat. Ezt csak azért
mondom, hogy nem hagytál olyan
nagy foltot rajtam azzal, hogy
elmentél. Illetve megszoktam.
Drágám, az idő pacás! Paca a
jelenem, paca a múltomon.
Mégis, én tisztán szerettelek.
11 hozzászólás
Egyéb
2013. március 24. 09:22
Ki dönt rólunk
Egyszer minden meccset el kell dönteni.
Öt évig kéziztem sérülés nélkül, tudod.
Régen volt. Sérülésről sérülésre azóta.
Tévében vallási óra. Maradt utánad
valami lelki frász, kételkedés. S úgy takarítok,
hogy maradjon néhány féltett szemét.
Az örökzöldek tűi, utolsó karácsonyunk.
Boros poharad szélén még ott a mámor.
Én nem fogok dönteni kettőnkről.
Te sem vagy kompetens. Nem fogok
átcuccolni lego-otthonokba, idegen kandalló,
idegen suttogás, a kés, a hús, a seb.
Ha mégis döntöttél, nem vagy kompetens.
Kár volt.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=5zYO5UvIoTQ
8 hozzászólás
Egyéb
2013. március 22. 18:18
on-line
„Te csak verset küldj,
mámor-hordozóm, gyökértűz!”
Mire gondoltál? Gyökértűz?
Hajnal kettő. Értenem kellene,
mert az érzelem burjánzó.
Az éveinkre? Gyerekkorod?
Akkor hol voltam én?
Szántóföldetek, ősi porta?
Gyökértűz? Halántékom
zakatol. Viszel a legmélyebb éjbe.
Egy szóval megölsz.
_____________________________________________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________________________________________
Segesvári Hortenzia
Blue label
Halászok javították a hálóikat.
Céltalanul ültem az ablak mögött,
és bocsáss meg, butát gondoltam,
hogy ilyesféle hálót kellett volna
kivetnem rád,
lássam: végre vergődsz egy kicsit.
Úgyis kimenekülsz mindenből,
mint whisky-ből a citromkarikák.
Blue label.
Kékek a hálók is,
s a vergődés nyomai...
Ma valahogy reálisabb a világ.
Ezen a hálós hülyeségen kívül
alig háborított az illúziókeltés.
(Rég nincs frissítve az agyam).
Nem ittam sokat,
de kapaszkodtam volna,
mint nyitott ajtószárny a szélben.
________________________________________________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________________________________________________
tartozni
nem tudom miből lett
bennem a kór
az ijesztő boldogságban
s nem tudom mivé
hogyan hívta vissza
az ég
és mit gondolna
a mindenható ha telhetetlenül
mint önangyal igényelném
újra az örömosztozást
vessző és suhintás – ha ez jár
sok apró áldozás
nem akarok birtokolni
bár így lehetne tartozni
az elherdált csillagok kiégnek
mint holló a sajttal
félek ha dicsérnek
(amint mondtad régen)
Jézusok vagyunk
és dícsértessünk
de vallásom homályos
tudásom avul
nem tudom kit látsz
ha mégis találkozunk
nagymosásban hinni
ahol hagytál
a sminktükörben (önangyal)
nem tudom meddig
______________________________________________________________________________________________________________________
Vidd el azt is
a kas lepergett mézeit
múmia virágjaid
vízköves vázákkal: te vetted
ebédelésünk egymásra nézéseit
a táplálkozás emlékeimben ne szépüljön túl
múzeumos kincseknek ott az ermitázs lúvr
egy finomított rezdülés lelki műveit
remekmű vagy giccs
vidd el azt is
mit vittél magaddal
telefont inget gatyát
az összetartozás semmisségét
egy hajókabinba hogy' fért be
hogy' fért el a tengeren
képzeletnek szült gyermekem
vidd el azt is
______________________________________________________________________________________________________________________
Hatóanyag
A férfi,
egy filmen nyolcvankilencben,
szebbnél szebb hallgatással
közeledett felém. A premiertől
premierebb plánban szétfeszítettem
munkakönyv-barna ajkait,
ne vegye komolyan titkait,
hadd folyjon ki végre jövőképe.
A férfi
egy rettenetes angyalról hallgatott,
aki selyemkórón érlelt magot.
Gödrösen hagyott bányameddő
szélmentes helyein üstökben
gyűjtötte átkok, kínzások növényeit.
Akkor már tökéletesen értettem
a hallgatás árnyalatait. Teljesen
beleestem, átvettem szokásait,
a valóság becsmérlését, és
utána néztem a szökésben lévő Isteneknek.
Láttam az arcokat, és közben
lepörgettem az évadok késhegyre menő
küzdelmeit. Hamarosan elhallgattam én is,
hogy mit érzek, sejteni sem engedtem
nőiességem hatóanyagát.
A férfi
retinájában feliratok jelentek meg,
bőrpörsenés, mérges pattanás.
Egykor gyöngyfogai között
most teljesen köznapi szavakat
mondott: látod, mit művel közönséges
emberekkel az elhallgatott álmodás?
____________________________________________________________________________________________________________________________
Szeptember végén (Lady Liberty)
Ne hidd, hogy semmi nem történt
addig a szeptemberi napig, az első csókig.
Addig én kipróbáltam veled az utolsót is.
Tudod, milyen ciki beérni, ha már tart az
előadás és ülnek a helyeden. Haladsz, törsz kezek
és térdek között, mintha helyed lehetne fél órára.
Miközben gyanítják, hogy ezt a nőt frissen
megcsinálták: biztos voltam, eljön az idő.
Azt nem tudtam, hogy bordáim közé szúrsz
és én fölteszem a kezem, mint Lady Liberty.
Szeptember vége volt, nem gondoltam
tragikus nőnek magam. A SOTE-n vicc-naplók,
félkemény órák, belek. Most, húsz évnyi
szeptember-vég, kellene írnom egy nekrológot,
ha már eltemettelek.
__________________________________________________________________________________________________________________________
egy jégszobrász tisztessége
tudtam hogy így lesz - hezitálás
versekben megírsz elbúcsúzol
s idegenül maradok emlékeddel
mint iglu a fügésben
bemutatom nyári ruháim könny-tengeremnek
asszony kosztümök
közös szappanunk kedvenc operánkkal
tűzre kerül minden próbálkozásom
vagy lomkupec autójára mint elhasznált sezlony
te átrepülsz ezen a télen is
hajó szikrákon amint szilárdul a tenger
föltart - az én óvó-akadályom
(átfagyott víz a jégben halszemek
nem engedheti bolygót a vonzás: por fény
vagy tenger bármilyen állapotban követlek
mert egyszer megszerettelek)
és fagyos kabinú verseinkben
olvad majd és köt a jég
egy jégszobrász tisztessége ha
mediterrán boldogságban ki akarsz faragni még